Kemenesi Ágoston, a csornai Széchenyi István Körzeti Általános Iskola öt évre kinevezett igazgatója 2011.november 1-jéig a CSÁMIO vezetését is ellátja egészen addig, míg nem találnak megfelelő pályázót a csúcsintézmény irányítására. A rövidítés a következő intézményegységeket foglalja magában: az általános és művészeti iskola mellett ide tartozik a napköziotthonos óvoda, valamint a város összes közoktatási intézményeinek gazdasági ügyeit intéző iroda. A körülmények ismeretében elsősorban az általános iskola ügyeiről kérdeztük az igazgatót. A Széchenyi, valamint az óvoda közösen indult el azon a pályázaton, amely a több éve eredményesen végrehajtott nevelési programok (egészségnevelési napok, tehetséggondozás, erdei iskola stb.) publikálását teszi lehetővé. A projekt első lépésein túlvannak, megkapták a kiváló minősítést, és várják a második fordulóra készült pályázat kedvező elbírálását. Amennyiben sikerül, a pedagógusok továbbképzéseken vehetnek részt, valamint létrehozhatnak egy olyan komplett irodát, ahol gyakorlati tanácsokkal látják el a programjaik iránt érdeklődő kollégákat. Kemenesi Ágoston az iskolában folyó szakmai munka megkoronázásának tekinti a különböző szintű versenyeken elért helyezéseket. A legújabb kompetenciamérés eredményei szerint szinte nincs olyan évfolyam vagy terület (matematika, szövegértés), amely ne mutatna javuló tendenciát az utóbbi időben – közölte az igazgató, aki szerint rengeteg energiát fordítanak a jó megoldásokra. A pedagógus a továbbtanulási mutatókról elmondta: míg néhány évvel ezelőtt a végzősök nagy része a gimnáziumot választotta, mostanában ötven százalék inkább a szakközépiskolát jelöli meg a folytatandó intézménynek, és a fennmaradó részen osztozik a szakiskola, valamint a gimnázium. További érdekes adat: a nyolcadikasok több mint harminc százaléka választja a helyi iskolákat továbbtanulási szándékkal.
Beküldés dátuma: 2011. 10. 05.
-
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
-
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
-
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
-
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
-
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
-
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.