A Soproni Szakképzési Centrum Berg Gusztáv Szakképző Iskolája többféle szakmai képzést indít felnőttek számára. A hónap végén induló képzések jelentkezési határideje február 25-e. A részvétel feltétele nyolc osztályos általános iskolai végzettség, illetve egészségügyi alkalmassági vizsgálat.
Berg Gusztáv Szakképző Iskola tavaly indított először keresztféléves képzéseket az intézményben, ezért amikor a Rábaközi Televízió kamerája Kapuváron járt, épp vizsgaidőszak volt. Nagyné Szabó Nikoletta igazgató elmondta, hogy három szakmát szeretnének indítani: a festő-mázoló-tapétázót, a kereskedelmi-értékesítőt és az asztalost. A felnőttképzési szerződés alapján szervezett, egyéves rövidített iskolarendszerű képzés heti két-három napos elfoglaltságot jelent a résztvevőknek. Az iskola keretein belül tesznek eleget az összefüggő szakmai gyakorlatnak. 2025 februárjában teheti le a szakmunkásvizsgát és szerezheti meg a szakmai végzettséget az, aki most kezdte el a tanulmányait.
Új dolog a három hónapig tartó üzletvezető képzés. A programkövetelmény magában foglalja a szakmai képzés tartalmi követelményeit és a szakmai képzéshez kapcsolódó – a szakmai képzéstől elváló és függetlenül szervezett - képesítő vizsga megszervezéséhez szükséges feltételek és a képesítő vizsga vizsgatevékenységeinek részletes leírását. Az üzletvezető képzés előfeltétele a kereskedelmi végzettség, valamint legalább egy éves, kereskedelemben eltöltött gyakorlat.
Az intézmény várja a jelentkezőket. A jelentkezési lapot az iskola honlapjáról lehet letölteni, illetve bővebb információ kérhető személyesen a Berg Gusztáv 2. szám alatt megtalálható intézményben. Az iskola telefonszáma: +36 70/199-67-74
Felnőttek ingyenes szakképzése Kapuváron
A Soproni Szakképzési Centrum Berg Gusztáv Szakképző Iskola keresztféléves képzést indít 2025 márciusától felnőttek számára.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.
Kapuvár 2026-os költségvetésének idei főösszege 6 milliárd forint
– Jól állunk, a város szép és élhető, ami nem jelenti azt, hogy teljesen megelégedhetünk, mert mindig újabb célokat tűzünk ki magunk elé – nyilatkozta Horváth László, miután a kapuvári képviselő-testület hét igen és két nem szavazattal elfogadta a 2026-os költségvetést.