Az országos futam harmadik versenyére benevezett 34 autós az addigi bajnoki állás szerint foglalhatta el a rajtdobogót, így a Korda Erik és Tóth György páros került elsőként az induló pozícióba. A versenyzőknek először egy rövidebb, 4 kilométeres szakaszt kellett teljesíteniük, melyen velük együtt indult 6 quados motoros.
Liszi László főszervező a körülményeket úgy ítélte meg, hogy sokat fejlődött a tavalyihoz képest, nem beszélve arról, milyen nagy sztárokat hívtak meg a rendezvényre. A pályaszakasz csak részben egyezett az előző évben kijelölttel. Szembetűnő változást hozott idén a Kapuvárt északról kerülő 50, valamint a délre eső 60 kilométeres táv. A Rábaköz-kupa rajtját a 3200 cm3-s dízelautójával a hetedik helyről kezdő Liszi László jómaga is részt vesz a versenyeken, ezért kipróbált autósként mondta azt, hogy minden szakasz nehéz, a rábaközi pedig kimondottan nagy technikai odafigyelést és tempóváltást igényel. Az erdőben csúszik, a szántóföldön pedig porzik a talaj, így egyik sem könnyű útvonal - nyilatkozta a raliversenyző.
Palik László a küzdelem vége előtt nem szokott találgatásokba bocsátkozni saját helyezését illetően sem. A 2007-ben épített gyári Nissan autóval induló ralis és társa, Darázsdi Gábor is két percen belül teljesítette a távot, de mivel előző nap is gondjaik voltak a gyorsaságin, még kérdésesebbé vált a verseny további kimenetele. - Mivel a tereprali az egyetlen olyan autósport, amely nem letréningezett pályán zajlik, ezért aztán az emlékekből dőreség kiindulni mert a természet azt mindig átalakítja. Ezek kitűnő, klasszikus terepralipályák, a közönség bűbájos, és nagyon nagy szeretettel fogad minket - jelezte a rutinos versenyző. A jövővel kapcsolatban megjegyezte: mivel lassal 49 esztendős lesz, arra már gondolt, hogy egyszer neki is abba kell majd hagynia, de hogy ez konkrétan mikor lesz, még nem foglalkoztatja, mert amíg jönnek az eredmények és nagyon élvezi az autózást, nem fordít hátat a száguldó cirkusznak.
Talmácsi Gábor világbajnok ebben a sportágban nem mélyed el igazán, de mivel szereti kipróbálni a technikai lehetőségeket és önmagát, már eddig is több lehetőséget kapott a négykerékkel versenyzésben. Az ezred- és tizedmásodpercekért folyó küzdelemhez edződött gyorsaságimotor-versenyzőnek kicsit szokatlan, hogy nagyon hosszan kell menni a géppel, és nem egyedül, hanem csapatban. A rábaközi versenyen érték őket kellemetlen meglepetések, mert tönkrement a féltengely, az ablaktörlő, így azt sem látták, hogy merre mennek, s emiatt a sebességet is rosszul választották meg. Folyóvíz mellett nem szívesen halad az autóval, sokkal jobban kedveli az erdős szakaszokat, és ha a technikai is jól működik, akkor élvezi a sebességet. Ami a motorozást illeti: Talmi legnagyobb ellenfele - saját meglátása szerint - Toni Elias, ezért versenyről versenyre kell készülnie, hogy ott lehessen a legjobbak között.
Gáspár Laci inkább a hangjával aratja a babérokat, nem a kilométerfaló autókkal, de mint mondta, elkapta őt is a száguldás “betegsége”. A Pécsen megrendezett Mecsek-ralin ültették be először versenyző mellé, s a futam után megsemmisülve száll ki a járgányból, szinte rosszul volt tőle. Hazafelé menet mégis azon kapta magát, hogy egyre jobban nyomja dízelautója gázpedálját. Következő alkalommal egy autószalon megnyitójára hívták, ahol beleszeretett az ott kiállított terepjárműbe. Azóta nem lehet őt megállítani, korábbi dízeljét utcai versenyautóra cserélte. Gáspár Laci amatőr futamon már vett részt, sőt, a száz indulóból ötödik lett, de komolyabb versenyzésre nem adja a fejét, mert tisztában van az ezzel járó felelősséggel, és neki továbbra is a legfontosabb a zene. A rábaközi pályáról viszont tudta, hogy elég nehéz szakaszok váltják egymást. Az előadó sztárallűrök nélkül, a maga természetes módján beszélt a jövőről: boldog, hogy azt csinálhatja, amit szeret, új dalain és videoklipjén dolgozik éppen, a kapuvári fellépésén pedig megörvendeztetheti a közönséget.
A rali kapuvári versenyzői
Füzi Józsefnek és Magyar Attilának a tavalyi tereprali alkalmával volt része abban az élményben, hogy beülhettek a verseny után Liszi László mellé a terepjáróba. Ez a benyomás olyannyira magával ragadta a kapuváriakat, hogy elhatározták: ne csak szervezőként, hanem mint versenyzők is belekóstoljanak a raliba. A helyi futamon résztvevő fiatalemberek a szigorú személyi és technikai feltételek miatt egyelőre nem gondolják, hogy a magasabb szintű versenyre is beneveznek, ami anyagilag szintén megterhelő. A kilenc indulós Open kategóriába benevező Isuzu Motorsport tagjai nem épített autóval, hanem biztonsági berendezésekkel ellátott, szériájában kb. 750-es darabszámot elért, 1997-es tervezésű, 3500 cm3-s, V-6-os benzines motorral ellátott, megközelítőleg 230 LE-s teljesítményre képes terepjáróval indultak neki a távnak. Az üveg helyett polikarbonát ablakos, eredeti kerekekkel és futóművel felszerelt gépjárművet speciális versenygumival látták el, de még így is ki voltak téve a defekteknek. A motorháztető anyagát fém helyett, négy biztonsági patenttal rögzített műanyaglemezre cserélték, amit hiba esetén hamar ki lehet váltani másikra.
Füzi József televíziónknak elmondta, hogy rosszul becsatolt sisakja harminc másodperces késést jelentett számukra, de még így is a harmadik legjobb idővel érkeztek a célvonalba. A szombati futamon szintén jó tapasztalatokat szereztek, de az autó hátuljából kiszűrődő csattogó hang miatt az északi pálya teljesítése után rögtön a szervizparkba kormányozták a járgányt. A versenyző elmondása szerint jó egy órába tellett, mire sikerült a négykerekűt megszabadítani a rárakódott sártól, miután a technikusok megállapították, hogy az alvázat tartó felfüggesztőcsavarok törtek el. A nagyjavítás miatt lekésték a délutáni futamokat, de nyertek vele egy tökéletesen rendbe hozott autót, így már ők is ott állhattak a másnapi rajthelyen. A kapuvári páros abszolút elégedett negyedik helyezésével, hiszen első ízben vettek részt élesben a versenyen. Füzi József és navigátora, Magyar Attila, az osli út melletti átvezető szakaszon a közönség ovációja közepette hagyta le a náluk két perccel korábban rajtoló terepjárót. A baráti társaságból álló szervizes csapat tagjai: Horváth Imre vezető szerelő, aki nagy szakértője a japán autóknak, a jármű festése Király Attila munkáját dicséri, Németh János pedig a javító csarnokból segítette a fiúk versenyzését.
Beküldés dátuma: 2010. 06. 16.Az iparszerű mezőgazdasági termelés nem kedvez a vadállománynak, de a legfeltűnőbb változás az énekesmadarak életmódjában figyelhető meg – mondta Molnár István.
Az iparszerű mezőgazdasági termelés nem kedvez a vadállománynak, de a legfeltűnőbb változás az énekesmadarak életmódjában figyelhető meg – mondta Molnár István.
A Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola idén is a mezőgazdasági és erdészeti, valamint a gépészeti ágazatban kínál továbbtanulási lehetőséget a nyolcadikos diákoknak.
A kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban már tavaly decemberben elkészült az ún. beiskolázási terv a 2025/2026-os tanévben kezdő első osztályosok számára.
Rohamosan közeledik egy fontos dátum a Kapuvár Térségi Általános Iskola számára: 2025. április 10-11-én lesz a leendő első osztályosok beíratása.
A tavalyi közmeghallgatáson a továbbiakban is a felújításokról, fejlesztésekről, tervekről beszélt a polgármester.