A helyszín a szili Szent István Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, amely 95 PC-vel gazdagodott a pedagógiai módszertani reformot támogató TIOP-os infrastruktúra fejlesztési program révén. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez 2010 tavaszán benyújtott, s most már tudjuk, hogy közel 11,5 millió forint értékű, vissza nem térítendő

pályázatnak köszönhetően a pedagógusok munkáját további 5 modern kompjúter segíti, amelyeket a tanórán kívüli tevékenységhez is fel tudnak használni. A település önkormányzata az oktatást segítő eszközök beszerzését több mint 600 ezer forinttal támogatta.
Náray Lajosné igazgató szerint a korszerű számítógép használatának elsajátítása növeli a tanulók majdani munkaerőpiaci esélyeit, ezenkívül a csoportos képzés mellett előtérbe kerül a diákokkal való egyéni, valamint kooperatív foglalkozás. A tanítási-tanulási folyamat során elkerülhetetlen ellenőrzési és értékelési mozzanatokat is hatékonyabbá tehetik a pedagógusok által használt laptopok, amelyeket a házon belüli információáramlásra és a fenntartó önkormányzattal, valamint a szülőkkel történő kapcsolatépítésre is alkalmazhatják. Az igazgatónő megjegyezte: a többi már pedagógus kollégáin múlik, mint ahogy az is, hogy mennyire fogják kihasználni a modern számítógépeket. Beszélgetőpartnerünk úgy gondolja, hogy nem ártana több óraszámban oktatni az informatikát, de a számítástechnikai alapismereteken kívül főleg a matematika és a magyar szakos pedagógusok fogják bekapcsoltatni a gyerekekkel a notebookokat.
Beküldés dátuma: 2011. 01. 19.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
Felhőtlen kikapcsolódás, játszva tanulás a beledi táborban
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.