A vallásos neveltetésben felnövő szili
Jakabné Bognár Beáta 2000-ben költözött Beledre,

ahol civilben egy pénzintézet munkatársa. Zenei ismereteit szülőfalujának plébánosától szerezte, és az egyházi énekek kapcsán kedvelte meg az orgonálást. A férjével két gyermeket nevelő kántor hölgy részt vesz az egyórás vasárnapi istentiszteleteken, melyekre gyermekkorában kapott otthoni harmóniumán gyakorol. A szokványos szentmiséken köznapi, ünnepek alkalmával pedig Mária- és Jézus szíve énekeket szokott előadni. A családnak nem jelent nagy terhet az édesanya néhány órás elfoglaltsága, hiszen a nagyobbik fiú egyébként is menne a templomba, mert ministrál, a kisebbik pedig az apukával várja a többieket otthon. Beáta tudja, hogy milyen nehéz kántort találni, ezért amíg teheti, elvállalja ezt a feladatot, de hétköznap a családi és munkahelyi elfoglaltság mellett már nem képes megoldani.

A győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában tanuló 15 éves
Barabás Dorottya nyolc esztendeje képezi magát. Az első “lépéseket” Beleden kezdte el, s más lehetőség híján a billentyűs hangszer mellett kötött ki. Régebbi szerelem nála a zongora, de kipróbálta a furulyát is, s legújabban orgonán gyakorol. 2007-ben érdekes fordulatot vett Dorottya élete, mert az evangélikus gyülekezet kántora valamilyen okból kifolyólag nem tudott megjelenni az istentiszteleten, s beugrott helyette a fiatal lány. Időközben az alkalmi orgonistából állandó “munkatárs”lett. A templomi zenész a vasárnapi igehirdetésen jelenik meg, a hét többi napján viszont nem tudja összeegyeztetni iskolai teendőivel. A rá bízott darabokat nem tanulta meg fejből, ezért fénymásolt a kottából. Dorottya anyukája révén jól összeszokott a gyülekezettel, ezért nem sajnálja az itt töltött időt. A havonta megrendezett családi istentiszteleteken, esküvőkön és keresztelőkön is ő szólaltatja meg a hangszert, melyet ha behatóbban megismer, Dorottya talán előadóművész lesz.
Beledi fiatalok, és hangszereik: Az idén negyedik éve zenét tanuló
Bognár Lili szeptembertől lesz ötödikes. A beledi művelődési

központban heti egy alkalommal gyakorló

kislány furulyán és fuvolán játszik. Azért az említett két hangszert választotta, mert ezeket érezte a legközelebb magához. A családban egyébként megszokott dolog a zene, mert nagyapja és apukája is tangoharmonokázott. A képzőművészeti iskolába készülő Lili fiatal kora ellenére ezüst és arany fokozatot szerzett a Győrben, Darnózselin és Beleden megrendezett versenyeken. Itteni oktatóival elégedett, mert támogatják őt a fejlődésben. A nemsokára hatodikas, zongorán játszó
Tömböly Petra ősszel kezdi meg negyedik évét a zenetanulásban. Annak idején dönthetett volna a furulya vagy a gitár mellett, de neki a billentyűs hangszer tetszett. Az első darab, amit megtanult az apukájától, az a Kiskarácsony, nagykarácsony volt. Az iskolában a tanulás kezdetén billentyűről billentyűre haladtak, és persze rendszeresen látogatta a szolfézsórákat. Kedvenc darabja Kodály Gyermektáncok és a többi, korának megfelelő gyors, ritmusos zenei anyag. Petra városán kívül Sárváron, Győrben és Szombathelyen mérette meg magát, ahonnét ő is jó eredményekkel tért haza. Az általános iskolás lány konkrét dátumot nem mondott, de a lehető legtovább akar foglalkozni a zenével, mert mostani tanítói megszerettették vele a muzsikát.
Beküldés dátuma: 2011. 08. 31.
-
Sopron vármegyei nemzetőr csákó a Csornai Múzeumban
A Rábaközi Médiacentrum Múzeumi Percek című műsorában Balázs Tibor legutóbb a Csornai Múzeum egyik különleges relikviáját, az 1848-ból származó Sopron vármegyei nemzetőr csákót mutatta be.
-
Sopron vármegyei nemzetőr csákó a Csornai Múzeumban
A Rábaközi Médiacentrum Múzeumi Percek című műsorában Balázs Tibor legutóbb a Csornai Múzeum egyik különleges relikviáját, az 1848-ból származó Sopron vármegyei nemzetőr csákót mutatta be.
-
Indul a bakterház - a beledi iskolások előadásában
Le a kalappal a gyerekek és felkészítőik előtt! A Beledi Általános Iskola színjátszói profi előadást mutattak be a Soproni Petőfi Színház színpadán.
-
Évente 36 ezer ember fordul meg a KSE telephelyén
Böcskör Zsolt szerint jól sikerült a KSE felnőtt focistáinak téli felkészülése, melynek eredményeit majd a bajnokság során kamatoztathatják.
-
XI. Kapuvári Böllérmáj és Gasztronómiai Fesztivál
Orbán József évtizedeken keresztül tökéletesítette a velős-hagymás sertésmáj receptjét. A kapuvári vendéglős addig-addig fejlesztette a helyiek kedvenc ételét, míg az bevonult Kapuvár gasztrotörténelmébe.
-
Március elején indul a megyei első osztályú bajnokság
Családi János abban bízik, hogy a CSSE felnőtt csapatának kezdeti lendülete a tavaszi bajnokság végéig megmarad.