A hatvan éve Edvén élő Halász Lajos korábban nem tapasztalt hasonlót a környéken, de egyik tóparti sétáján felfigyelt a gyanús nyomokra. Idén januárban

pillantotta meg először a nagyméretű rágcsálót, és mindössze még egyszer sikerült kifürkésznie a rejtőzködő

állatot. Hogy hány tagú a hódcsalád, az a találkozás alkalmával nem derült ki, mert mindig csak egy példány jött elő, de valószínű, többen alkotják a famíliát.
A Fertő-Hanság Nemzeti Park megkezdte a hódok visszatelepítését a Hanságba, és további területeken is megjelennek - szögezte le Imre László. Edve polgármestere szerint húsz évvel korábban ez elképzelhetetlen lett volna, mert intenzív munkavégzés folyt a térségben, és a haszonállatokat is rendszeresen legeltették. Manapság a környék maga a nyugalom szigete, így megkedvelte a helyet a félős állat. Nagyon nehéz megfigyelni a hódokat, mert túlzottan óvatosak, ezért csupán annak sikerül lefülelnie, aki gyakran járja a természetet. Imre László a rágcsálók megjelenéséről annyit mondott, hogy visszaállt a Rábánál az eredeti állapot. A helyi vezető szerint közel 150 éves az a tölgyfa, amelyet régen mércének használtak az emberek, mert ha addig ért a víz, tudták, hogy hamarosan elárasztja a környéket. A polgármester régi öregektől hallotta a történetet az óriási méretű, vízparti fűzfákról, melyek odújában több betyár is meghúzhatta magát egy időben. A természetkedvelőknek sokáig a Rába volt a mindene.
Beküldés dátuma: 2011. 04. 20.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.
-
Osztrák diákok Kapuváron
A Kapuvár Térségi Általános Iskola június közepén fogadta az ausztriai Bernstein és Lockenhaus településről érkező küldöttséget.
-
Ünnepélyes szalagátvágás a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden régóta szokás, hogy nem tartanak ünnepélyes szalagátvágást minden egyes elkészült fejlesztés után, hanem a pünkösdi fesztivál ünnepi perceiben kerítenek sort a beruházások szimbolikus átadására és köszöni meg a város a közreműködők munkáját.