Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Határtalan népszerűségnek örvend a Kapuvári Böllérmáj és Gasztronómai Fesztivál

Hetvennyolc hazai és külföldi főzőcsapat jelezte részvételi szándékát a 9. alkalommal megrendezett Kapuvári Böllérmáj és Gasztronómiai Fesztiválra. Jók közül a legjobbak kapják a dobogós helyezéseket – foglalta össze Magyar László, az ÍzvadÁszok vezetője a zsűrizés szempontjait. Idei újdonság, hogy meghirdették az ifjúsági kategóriát is.

Kapuvár Város Önkormányzata, valamint a Fesztivál Hungária Kft. és az ÍzvadÁszok közös szervezőmunkájának köszönhetően évről évre egyre sikeresebb Kapuvár évadnyitó programja, a böllérmáj és gasztronómiai fesztivál, melyet 9. alkalommal rendeztek meg az elmúlt hétvégén. Magyar László szerint már az előkészületek is odaadó, gondos munkát igényeltek minden résztvevőtől.
2015-ben tartották az első fesztivált Kapuváron és akkor még nagyon aggódtak a szervezők. Tele voltak kérdésekkel: Hány csapat fog megjelenni, milyen feltételekkel főzzenek stb.? A böllérmáj állandó kötelező eleme a versenynek: a résztvevők térítésmentesen vehették át a szervezőktől a 2 kg májat és 1 kg velőt, mely alapanyagok felhasználásával elkészítették a jellegzetes kapuvári ételt.
Az ÍzvadÁszok vezetője arra emlékeztetett, hogy az első fesztiválon Pető István töltötte be a zsűri elnöki tisztét, aki egészségi állapota miatt sajnos már nem tud megjelenni Kapuváron, ugyanakkor a mesterszakács elévülhetetlen érdeme, hogy megteremtette a verseny gasztronómiai alapjait. Az ő javaslatára vettek fel több fogást az étlapra a böllérmáj mellé. Van olyan csapat, amely előételből, főételből és desszertből álló teljes ételsorral rukkol elő a versenyen.

Magyar László szerint nagyon megkapó, hogy az ország különböző részeiről és határon túlról érkező főzőcsapatok saját tájegységükre jellemző ételeket mutatják be a Rábaközben. A hódmezővásárhelyi, a hortobágyi, a berettyóújfalui, a szlovák, az osztrák, a szerb hozta magával a szűkebb hazájukban megszokott ízeket. A húsételek mellett nagyon finom sütemények is készültek. Az édességeket külön mestercukrászokból álló csapat zsűrizte.

Minek köszönheti a Kapuvári Böllérmáj és Gasztronómiai Fesztivál az egyre növekvő népszerűségét?
Először is nem mindegy, hogy milyen a vendégek fogadtatása. A városvezetés teljes mellszélességgel kiáll a fesztivál megrendezéséért és a csapattagoknak is inspiráló, amikor Hámori György polgármester meglátogatja őket főzés közben. Magyar László szerint mindenkinek jólesik a kedvesség és a figyelem.
A következő a zsűri összetétele, ráadásul ennyi étel pontozásához már négyszer három fős szakemgárdára, plusz három süteménybírálóra is szükség van. Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetségtől és a Szabadtűzi Lovagrendtől olyan ítészek érkeznek Kapuvárra, akiknek a hazai mellett nemzetközi színtéren is sokat jelent a tudása és véleménye.
A versenyen részrehajlás nélkül, a nemzetközi pontozást alapul véve értékelik az ételeket. A versenyzők mindvégig a munkájukra koncentrálhatnak, mert tudják, hogy korrekt minősítési rendszer szerint fogják elbírálni őket, tehát a végeredmény fedi a valóságot.
A kiváló értékelést azok a csapatok is megkapják, akik tól-ig határon belül elérik a kívánt pontszámokat, tehát akár több aranyminősítést is kiosztanak. A jók közül a legjobbak kiválasztása szintén összetett feladat. Tavaly olyan érdekes helyzet állt elő, hogy pontegyenlőség alakult ki két főzőcsapatnál, ezért ilyenkor lehetőség szerint megismétlik a minősítést. Hogy senkinek ne szegjék a kedvét, a város polgármesterének javaslatára mindkét nyertes vándorserleghez jutott.

Magyar László elmondta: Annak ellenére, hogy nagyon népszerű a program, minden évben szeretnének valamit újítani, változtatni az előzőekhez képest. A szervezők idén is magasabbra emelték a lécet: ifjúsági csapatok is benevezhettek, hiszen köztük is számtalan versenyző képes a felkészítő tanárok segítségével bizonyítani gasztronómiai rátermettségét.

A hivatalos program szerint Horváth Csaba mesterszakács, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Győr-Moson-Sopron vármegyei elnöke, egyben a kapuvári fesztivál zsűrielnöke nyitotta meg az egész napos rendezvényt. A startpisztoly a Kapuvári Hajdúk és Gartai Muskétások kezében dördült el. A díszlövés után megkezdődött a főzés, így az érdeklődők már délelőtt kilenc órától figyelemmel követhették a csapatok ténykedését. Érdekes színfoltja volt a rendezvénynek, amikor Ferenczi István és Csetneki László, a Szabadtűzi Lovagrend ceremóniamestere, valamint Magyar László lovagmester, a Szabadtűzi Lovagrend északnyugat-dunántúli főkapitánya ünnepélyes keretek közt iktatta be a jelölteket a lovagrendbe.
Dél körül a helyi és környékbeli felnőtt és ifjúsági művészeti csoportok közreműködésével gazdag kulturális műsorfolyam vette kezdetét: Jó ebédhez szólt a nóta Greznár Zoltán és zenekara jóvoltából. A Hanság Big Band után a Kapuvári Hagyományőrző Nyugdíjas Egyesület lépett a színpadra, utánuk pedig a Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola diákjai következtek. Később az Őszirózsa Dalkör, valamint Kapuvár Város Fúvószenekara szórakoztatta a vendégeket. Este a Desperado feat Réka, valamint Kaczor Feri szolgáltatta a zenét.
A karancslapujtőiek kétméteres, óriási méretű edényzettel érkeztek Kapuvárra: A rendezvénysátor bejáratánál szabadtéri látvány palacsintasütésre várták a nagyérdeműt.

Hámori György emléklappal köszönte meg a zsűritagok munkáját, majd bejelentette, hogy rekordott döntöttek az idei rendezvénnyel, mert mind a hetvennyolc főzőcsapat megérkezett. A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját az ÍzvadÁszok csapata, mely alkalomból átadta a civil szervezeteknek odaítélhető legrangosabb helyi elismerést, a „Pro Urbe Kapuvár” díjat.
A nap folyamán a vándorserlegek is gazdára találtak: Sütemény kategóriában a „Kapuvári Lóbarátok Köre” bizonyult a legjobbnak, böllérmáj kategóriában pedig „Kopasz és bandája” nyerte el a legjobbnak járó elismerést. A Magyar Gasztronómiai Szövetség fődíját a szerbiai Csantavéri hentesek csapata vehette át.

Beküldés dátuma: 2023. 02. 21.

Kapcsolódó hírek

  • Változások a kiskórházak életében

    Teljes ágykihasználás mellett működik a kapuvári Lumniczer Sándor Kórház és Rendelőintézet rehabilitációs részlege, ami kisebb várólistát eredményezett.

További hírek