Mesterházy József polgármester tájékoztatásul elmondta, hogy Bakay Kornél professzor előadásában a magyarok eredetével foglalkozott. Az iskola, illetve a kultúrház udvarán folytatódó hagyományok napja fő gerincét idén is a né
![Mesterházy József, Enese polgármestere](/kepek/hirek/en-h2.jpg)
ptáncosok előadása adta. A helyiek a kónyiakkal együtt perdültek-fordultak a színpadon, tárogatón játszott Vesztergám Miklós, de előtte még a Muzsikás együttes és a dudások szórakoztatták a közönséget. Akinek úgy hozta a kedve, rophatta a moldvai táncházban, és igencsak parázsos hangulatot teremtett a dunaszegi Rezeda Népzenei Együttes. A nyugdíjasklub tagjai nagyanyáink ételeivel járultak hozzá a megjelentek jó kedélyállapotához. A falu vezetője jelezte, hogy nagyon rövid idő alatt elkapkodták a süteményeket, de hasonló népszerűségnek örvendett a pacalpörkölt és a babgulyás a kevésbé édesszájúak körében. Mindezek mellett kovács, fazekas, gyöngyfűző, perecsütő mutatta be mesterségbeli tudását.
- Sokan vagyunk, akik úgy gondoljuk, hagyományainkat ápolni kell, hiszen az a nemzet, amely gyökerek nélkül próbál élni, annak jóval kisebbek a fennmaradási esélyei - érvelt Mesterházy József - majd így folytatta: legalább évente egy alkalommal kapjon a faluban kiemelt figyelmet mindez. A polgármester arról a nemrég felvetődött, megfontolásra érdemes ötletről is beszélt, amely szerint akár az évszakokhoz is köthetnék a jövőben a hagyományok napját.
Beküldés dátuma: 2010. 07. 21.
-
Vidám, tartalmas nyári feltöltődés a beledi óvodában
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
-
Vidám, tartalmas nyári feltöltődés a beledi óvodában
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
-
Díjnyertes borok, minőségi ételek, színvonalas fellépők a csornai fröccsnapokon
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
-
A Beledi Egyesített Szociális Központ öt turnusból álló nyári tábort szervezett
Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
-
Idén a Kapuvár Térségi Általános Iskola szervezett tábort a szünidőre
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
-
Ézsöl Krisztián nagy örömként élte meg felszentelését
Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen.