Harsányi Judit fontosnak tartja, hogy a gyerekek bepillantást nyerjenek a rendőrség mindennapjaiba, hiszen akkor nagyobb bizalommal fordulnak az őket védelmező felnőttek felé. A rendőr százados mielőtt elindult volna kis csapatával, némi csendre intette a kíváncsi látogatókat, hiszen egyes helyiségekben mindennapi feladataikat végezték a rend őrei. A bűnügyi osztály egyik nyomozójának irodája tipikus, férfi által belakott helyiség
képét mutatta, melyben az élő növényekkel ellentétben inkább a különböző feljegyzések és falragaszok domináltak, valamint az aktákkal teli szekrények. A bűnügyi technikai terem már sokkal izgalmasabbnak tűnt, ezért a környezet arra ösztökélte a diákokat, hogy megtárgyalják a tévéből ismert sorozatok címeit. Csak a telefon szűnni nem akaró csengése zavarta a kis társaságot, miközben hallgatták a történetet: a tett helyszínére a nyomozó és bűnügyi technikus társa szokott kiszállni. Bár az NCIS-sorozatot későbbi órában közvetíti az egyik kereskedelmi csatorna, felemlegetése mégis ismerősen csengett a legtöbbek fülében, és a tévén edződött fiataloknak már volt némi összehasonlítási alapja a vizsgálóhelyiségre vonatkozóan. A balra nyíló ajtó mögötti sarokban helyezték el azt a széket, melyre a gyanúsítottakat ültetik le. Ezt a vendégmarasztalónak nem nevezhető, vaslábakon álló, magasra emelt támlájú rideg bútordarabot több szempontból is érdemes elkerülni, ami szerintem első ránézésre sem kényelmes, sőt, kicsit riasztólag hat, de persze a gyerekek a játék kedvéért örömmel elhelyezkedtek rajta. A következő, tágasabb fogadóhelyiségben a fegyverhasználati- és vadászengedélyek kiadásával, valamint a szabálysértési ügyek elbírálásával foglalkoznak. Errefele már rácsos ajtókkal is találkoztak a tanulók. A folyosón továbbhaladva a látogatók az előállító-helyiséghez érkeztek, ahol a mostani kivételtől eltekintve egyszerre csak egy ember tartózkodhat. A rendőr százados elmondta a szabályokat: a motozás kevésbé emlékeztet a simogatásra, a lábbelitől és a nadrágszíjtól meg kell szabadulnia a delikvensnek, a szúró-vágó eszközöket valamint a személyes tárgyakat szintén elveszik tőle, úgy mint a mobiltelefont vagy a cigarettát. Az elzárt személyek “parkosított”, levegőzésre szolgáló, udvarnak nevezett, de falakkal körülvett sétálótere eléggé ingerszegény, így a gyerekek nem is szerettek volna itt tovább tartózkodni, szó nélkül kivonultak az üveg nélküli, rácsos ablakkal ellátott néhány négyzetméteres placcról .
A tizenkét órás váltásban dolgozó ügyeletes terme már nem ennyire puritán, mert rengeteg monitor, telefon és mindenféle rögzítőeszköz található ebben a helyiségben. A feladata is eléggé összetett, hiszen ismernie kell a járőrök tartózkodási helyét, fogadni a külső hívásokat, bűncselekmény esetén pedig a helyszínre irányítani a kollégáit.
Érdeklődve figyelték a diákok a tömegoszlatáskor használt védőruházat bemutatóját. A kislányok biztos más szempontból mustrálták az egyenöltözetet, de a fiúk hangos morajlás kíséretében fejezték ki elégedettségüket, mikor a rendőr kézbe vette a pajzsot. Óóóh, na, ez már valami - hullámzott végig a srácokon az elragadtatás. Harsányi Judit kijózanítólag hozzátette: ne gondolják, hogy olyan könnyű ezt megfogni, hiszen komoly súlya van.
A fiatalok kedvéért “modellt állt” a Zsolt néven beazonosítható közrendvédelmis kolléga is, akinek szabályosan felszerelt ruházatán ott volt a névtábla, a jelvény, a pisztoly és a bilincs.
A nyílt nap végén megkérdeztünk néhány látogatót, hogy a bemutató után mire emlékeznek leginkább. Kovács Bianka díjazta a szívélyes fogadtatást, hiszen mindenhova beengedték őket, és a kérdéseikre is kielégítő választ kaptak. Számára legemlékezetesebb a ruhabemutató és a börtön marad, de a zárkába belépve enyhe félelmet érzett. Nagy Adriánnak a fogda ragadta meg leginkább a fantáziáját, s mint mondta, ő bizony ott sem ijedt meg. A fiú megemlítette az öltözőt és a tárgyalóhelyiséget, valamint érdekesnek találta a rendőrök fegyverét. Adrián sok élménnyel gazdagodott a nyílt napon, amit otthon is szívesen elmesél.
Némethné Deribó Tímea pedagógus arról beszélt, hogy az őszi szünet alatt sem hagyják programok nélkül a gyerekeket. Szinte minden napra jutott valamilyen néhány órán, vagy akár egész napon át tartó érdekes elfoglaltság a széchenyis diákoknak. A kreatív bütykölde és a kirándulás mellett kiemelt programként szerepelt a csornai rendőrség munkájának a megismerése.