2015. november 16-án megkezdődnek a földárverések Győr-Moson-Sopron Megyében. A 3 hektárt meghaladó földrészek aukciójáról Széles Sándor kormánymegbízott tájékoztatta a Rábaközi Televízió nézőit.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) elsőként a főváros és öt megye – köztük Győr-Moson-Sopron – megvásárolható földrészleteinek adatait, azok helyrajzi számait és a kikiáltási árakat tette közzé hirdetmény formájában a honlapján. Az árverések a megyei jogú városokban, a kormányhivatalok által biztosított helyszíneken kerülnek lebonyolításra.
– Szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy a november 16-án kezdődő földárverések előtt néhány kitételt teljesíteni kell. A helyszíni regisztráció egyik legfontosabb feltétele minden gazdára vonatkozik: igazolniuk kell a megyei földhivatal által kiállított hatósági bizonyítvánnyal, hogy a tulajdonukban lévő termőföldek nagysága nem haladja meg a 300 hektárt – mondta Széles Sándor. Ugyancsak be kell mutatni a jegyző által kiállított dokumentumot, amely szerint az árverésen megjelent személy legalább három éve annak a településnek a lakója, amely közigazgatási határához tartozik az adott ingatlan, vagy annak 20 km-es körzetében található település lakója legalább 3 éve. Ezen felül igazolni kell a járási hivatalok földhivatalai által vezetett nyilvántartásból kiállított adatlappal, hogy az adott személy földműves.
– Az árverésen személyesen vagy jogi képviselő útján lehet árverezni. Aki személyesen jelenik meg, annak is kötelező a jogi képviselet.
Az árverési biztosítékot, amely a termőföld kikiáltási árának 10 %-a, az NFA honlapján közzétett, a hirdetményekben megjelölt számlaszámra kell megfizetni az árverést megelőző munkanap 12 óráig. Felhívom a figyelmet, hogy minden egyes földterületnek önálló bankszámlaszáma van. Az árverési részvételre vonatkozó részletes információk megtalálhatók a hirdetményben.
Ha valaki az árverésen a földet megszerzi, még nem biztos, hogy az övé is lesz a földtulajdon, mert az elővásárlási jog érvényesíthető.
Az árverést követően az árverési nyertessel az NFA adásvételi szerződést köt, amely 60 napra kifüggesztésre kerül. Ez idő alatt az elővásárlásra jogosultak élhetnek vásárlási szándékukkal. A kifüggesztési határidő lejártát követően nyílik lehetőség a tulajdonjog bejegyzésére, melynek előfeltétele a teljes vételár megfizetése.
Téved, aki azon apellál, hogy az állam elkótyavetyéli a magyar földvagyont. A gazdasági licitnek szigorú feltételei vannak, a liciten azonos feltételekkel indulnak a gazdák, de a tőke fog dönteni.
– Mivel árverésről van szó, az egyik cél, hogy a lehető legmagasabb áron keljenek el az állami földterületek, de csak azon személyek vásárolhatnak termőföldet, akik életvitelszerűen foglalkoznak a földműveléssel. Ha valaki az árverési feltételeknek megfelel, onnantól az alapján nem tudunk különbséget tenni, hogy milyen anyagi erőforrásokkal rendelkezik. Azé lesz a föld, aki többet ajánl érte. Az árverésre kerülő földek kikiáltási ára a piaci árnál 10 % -kal magasabb áron került megállapításra – hangsúlyozta Széles Sándor.
A kormánymegbízott arra is felhívta az érintettek figyelmét, hogy bárki igényelhet a földvásárláshoz bankhitelt. Amennyiben a gazda úgy érzi, hogy akár egy magasabb érték is meg fog számára térülni hosszú távon, érdemes elgondolkodnia a bankhitelen. A kedvezményes kölcsön viszonylag könnyen kitermelhető, mivel alacsony kamatozású.
Az árverési felhívások a nemzeti földalapkezelő honlapján (www.nfa.hu) olvashatóak, ezért akit érdekel, már most kezdje el böngészni a hirdetményeket.
Horváth Krisztina zenetanár könyv- és lemezbemutató koncertje Csornán
Az énektanár sokat tehet azért, hogy a fiatalabb nemzedék a zenén, a dalon keresztül boldogító örömforrásra leljen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.
Kapuvár 2026-os költségvetésének idei főösszege 6 milliárd forint
– Jól állunk, a város szép és élhető, ami nem jelenti azt, hogy teljesen megelégedhetünk, mert mindig újabb célokat tűzünk ki magunk elé – nyilatkozta Horváth László, miután a kapuvári képviselő-testület hét igen és két nem szavazattal elfogadta a 2026-os költségvetést.
Csorna Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete 2026. február 27-én tartotta éves rendes közgyűlését
A tanácskozáson részt vett az Egyesület kiemelt támogatója, Csorna Város Önkormányzata részéről dr.