Ha vállalták, teljesíteni is fogják – jegyezte meg Bodonhely polgármestere a megfiataladott képviselő-testületre. Kenesei Ferenc mindjárt példát is mondott rá: mostantól rendszeresen frissítik az eddig elhanyagolt honlapot, tehát felkerülnek rá a mindenkori aktuális információk.
Kenesei Ferenc újabb öt évre kapott bizalmat a bodonhelyi választóktól, de a testület összetétele alaposan megváltozott. Mindössze egy személy gondolta úgy, hogy szeretne ismét képviselői mandátumhoz jutni. A megfiatalodott testületben harminc alatti az átlagéletkor. A polgármester nem bánja, hogy huszonévesekkel kell együtt dolgoznia. Mint mondta, attól még feladataikat komolyan vehetik, hogy életpályájuk elején tartanak, ráadásul valamennyien tősgyökeres bodonhelyiek. A teendőket együtt beszélték meg, de személyre szabottan is meghatározzák, hogy kire milyen dolgok hárulnak.
A járdafelújítási programot már tavaly elkezdték, idén pedig folytatták a rossz állapotú gyalogjárók rendbehozatalát. Az aszfaltos járdák foltozgatása helyett egy az egyben kicserélik a hibás szakaszokat, így térkövet raktak le közel másfél kilométer hosszan. A belvíz okozta károk helyrehozatalára vis maior pályázaton nyertek pénz, továbbá a kormánytól kapott 6,5 millió forintot is erre a célra fordították az önerővel kiegészítve.
Az iskolának egykor helyet adó épület olyan rossz állapotban van, hogy nem érdemes felújíttatni. Hasznosítását az elkövetkezendő esztendőkben kell megoldani.
A fiataloknak bérelhető lakásokra lenne szüksége, ezért beépítik az orvosi rendelő eddig kihasználatlan tetőterét. Mivel az óvoda is megüresedett, más funkciót szánnak az épületnek. A tervek szerint ide költöztetnék a könyvtárat, a másik helyiséget pedig a szülők és a gyermekek vehetnék birtokukba, ahol baba–mama klubot működtetnének. A fiatal házasok gyermekvállalási kedve Bodonhelyen fellendülőben van, mert az utóbbi időben három-négy gyermek születik évente a háromszáz lelkes településen.
Horváth Lászlónak oktatói tapasztalatai az önkormányzati munkában is nagy segítségére vannak
– Városunk lakói gyakran keresnek és fordulnak hozzám bizalommal, ami jólesik nekem. Nyíltan beszélünk a problémákról, hisz olyan ember nincs, akinek ne lenne valamilyen gondja – mondta Horváth László.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.