A Rábaközi Televízió munkatársa nemrégiben terepbejáráson vett részt Kocsis Ferenc polgármesterrel. A képek tanúsága, valamint a helyszíni riportok szerint gyors ütemben épül-szépül Fertőd. Hamarosan a befejezéséhez közeledik több beruházás, vagy csak kisebb finomítások vannak hátra, melyeket a közeljövőben fognak elvégezni.
Ha az időjárás is „úgy akarja”, legkésőbb október 10-én átadják a süttöri városrészen épített új játszóteret. A munka elkészületeit, valamint a beruházás teljes összegének kifizetését az egyik helyi cég teljes egészében magára vállalta.
Az előzményekről annyit érdemes tudni, hogy a vállalkozás 2002-ben ajándékozta a játszóteret a város fiataljainak, de az eszközök állaga nagyon sokat romlott az évek során. A cég idén tavasszal ajánlotta fel az önkormányzatnak, hogy felújíttatja a volt Mester tó helyén lévő játszóteret.
Október első hétvégéjén felszedik a régi játékokat, majd a tereprendezést követően megkezdik az új eszközök telepítését. Kocsis Ferenc polgármester televíziónknak elmondta: A közterületen lévő játékokra szigorú európai uniós előírások vonatkoznak, viszont ha rendbe hozzák a gyerekek testi épségét nem veszélyeztető csúszdát és a mászókákat, a kicsik nyugodtan használhatják a magánterületnek minősülő lakótelepen. A lakók közös képviselője már jelezte is, hogy a fából készült hintákat ne aprítsák fel tüzelőanyagnak, mert szívesen felújíttatják a játékokat.
Csupán néhány hét tel el a Kulturális és Szolgáltató Központ alapkőletétele óta, s már látványos az építkezés az elbontott legénységi étkezde helyén. A rohamléptekben végzett beruházás eredményeként az északi és a keleti épületrész tartópillérei állnak, a vasbeton szerkezet szintén elkészült. A kivitelező hétvégenként sem szünetelteti a munkát, ezért remélhetőleg képesek lesznek tartani a határidőt. Fertőd polgármestere bejelentette: december végéig szeretnék átadni a két épületet. A projekt harmadik elemét, a déli épületrészt a közbeszerzési eljárás miatt még nem tudták elkezdeni, de remélhetőleg ez sem késik sokat.
Örvendetes, hogy Fertődön megépült a kerékpárút, valamint rendezték a Szent András templom előtti teret, viszont a templom előtti parkolás ezzel egyidejűleg lehetetlenné vált. Az önkormányzat mindenképpen szerette volna megoldani az idősek és a mozgásukban korlátozottak problémáját, ezért a templommal szemben alakítottak ki parkolóhelyeket az autóval érkezőknek.
Két héten belül átadják az eszerházai és a süttöri településrész határán lévő pihenőparkot, mely a helyiek és az erre utazók kikapcsolódását szolgálja. A gyerekekre is gondoltak, ezért játékokat is telepítettek a területetre. A fedett kerékpáros pihenőhely különösen a turisták számára lehet hasznos, akik megszakítva úticéljukat, kipihenik fáradalmaikat. Hamarosan felhelyezik a padokra a lefestett deszkákat, valamint szintén a helyére kerül a kerékpáros pihenőhely tetőborítása. Kocsis Ferenc elmondta: A hegykői piachoz hasonló funkciót szánnak a területnek, ahol a hét minden napján árusíthatják portékáikat a helyi és a környékbeli őstermelők.
Megújult a beledi játszótér
Az óvodában tavaly és idén olyan játékokat cse-réltek le, amelyeket még a jelenlegi polgármester is használt gyermekkorában.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.