A fő téri zöld területek mellett megannyi épület, mint például a városháza, a művelődési központ, a Szent Anna-templom, a piactér és a szabadtéri színpad várja megújulva a helyieket és a más településről érkező vendégeket.
– Ezt a teret átadjuk a

kapuvári közönségnek, használják, hiszen azért készült, hogy mindannyian örülhessünk. Nagyon kérek mindenkit, vigyázzunk rá, mert nemcsak azért készítettük, hogy mi, hanem majd a gyerekeink is örülhessenek neki – fogalmazott Hámori György a Várárok rendezvényparkjában megtartott átadóünnepségen.
Kapuvár évekkel ezelőtt alakította ki városfejlesztési koncepcióját, melynek mentén haladva a helyiek közérzetének javítására és a turizmus fellendítésére törekednek. „A kapuvári városközpont megújítása a természeti és történelmi értékek megőrzésével” elnevezésű pályázat is ennek a szisztematikus munkának az eredménye, sőt a megkoronázása – hangsúlyozta Gyopáros Alpár. Az országgyűlési képviselő megjegyezte: a komplex beruházás nemcsak a városházán dolgozók érdeme, hanem nagyon sok szakember és helyi vállalkozó vett részt benne.
Semjén Zsolt a „csoda” megteremtéséért gratulált a kapuváriaknak, hiszen a nehézségek dacára példát mutatnak az egész országnak. A miniszterelnök-helyettes szerint azért nagy dolog, amit véghezvittek, mert a válság ellenére bele mertek vágni a városközpont megújításába. A történelemből is számos olyan példát meríthetünk, amikor a magyarok bátor tetteikkel vitték előbbre az országot. Mindenki megtette a magáét: Kapuváron a város közössége az összefogás révén jutott egyről a kettőre. A Kormány ehhez a múltból örökölt adósságteher elengedésével járult hozzá. A KDNP-s politikus szerint mindenki abban a pozícióban hozzon létre nagy dolgokat, ahova őt a gondivselés vezérelte, hiszen oda szól a küldetése.
Beküldés dátuma: 2013. 07. 24.
-
Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
-
Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
-
Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.
-
Négy fiatal pedagógus kezdte meg munkáját a beledi általános iskolában
A Beledi Általános Iskola tanévnyitóján tapsvihar köszöntötte az elsősöket, akik kis műsorukkal készültek az alkalomra.
-
Megkezdődött a 2023/2024-es tanév a csornai Széchenyiben
Nincs miért izgulni az elsősöknek, hiszen 2023 szeptemberétől a széchenyisek nagy családjához, összetartó közösséghez tartoznak valamennyien.
-
Kapuváron külön épületben tanulnak az alsós és felsős évfolyamosok
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában a 2023/2024-es tanévtől számos változás lépett életbe: több ismeretlen arc, új pedagógusok, az azonos korosztályba tartozó gyerekek helycseréje miatt pedig sokuknak szokni kell az új környezetet.