nem nagyon lehetett hallani a keleti fronton történt nemzeti katasztrófánkról, amit azért a történelemkönyvek megjegyeznek. Az itthoniak hosszú ideig hiába várták a szeretteikről érkező híreket, akik borzasztó körülményeket között sínylődtek a hadszíntéren. Szár Gyula nagyapja a szerencsésebbek közé tartozott, mert hazatért a frontról, de társai közül sokan elestek. A cserkészcsapat vezetője egyfajta békeüzenetnek szánja az emlékező misét, melyet idén Rácz István főhadnagy, tábori lelkész celebrált.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.