Több mint hatvan hátrányos helyzetű döri, földszigeti és csornai általános iskolás vett részt azon a kéthetes, Balatonalmádiban szervezett táborban, melyen a gyerekek kreativitásának és együttműködő készségének fejlesztését tűzték ki célul. A Szociális és Gyermekjóléti Központ együttműködő partnerként vett részt a csornai Városi Művelődési Központ és Könyvtár által elnyert pályázatból finanszírozott, népi játékokra és kézműves foglalkozásokra alapozott nyári programon. Turnusonként harminckét fiatal töltötte szünidejét a Balatonnál. Némethné Élő Zsuzsanna, a szociális központ vezetője a biztonságos környezetben berendezett káptalanfüredi ifjúsági tábor színes napirendjéről beszélt: foci, asztalitenisz, csocsó, túrázás, strandolás, hajókirándulás várta a gyerekeket. Életre szóló élmény volt számukra, amikor vitorláshajóval szelték a habokat.
Stanitz Bettina a korábbi években lovaglótáborban volt, és idén először vehetett részt ilyen nyaraláson, ezért nagyon tetszett neki a Balaton. Még sosem élte át azt, amikor az iszapba süllyed a strandoló gyerekek lába. A fiatal lány bőséges és finom étkezésekről tudott beszámolni, s bármennyire kérdezgettük a legekről, mindig csak az volt a válasz, hogy minden egyformán tetszett neki, ezért nem tud felsorolni kedvenceket.
Beküldés dátuma: 2011. 08. 17.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
Felhőtlen kikapcsolódás, játszva tanulás a beledi táborban
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.