Hetedik alkalommal tartották meg a Katolikus Egyházközség családi bálját Csornán, a Csukás-iskola tornatermében. A kezdeményezés Németh László atyától származik, akinek ötlete időtálló, hiszen azóta minden esztendőben megrendezik a mulatságot. A szervezés java

része az egyház képviselő-testületére hárul, de bárkihez fordulnak segítségért, mindig pozitív a válasz – mondta

Herángli Ferenc elnök. Az idén 260 fő részvételével zajló impozáns táncos mulatság nyitóénekkel és köszöntővel kezdődött, de a programba beiktatták a játékot is: zsákbamacska és tombolasorsolás szórakoztatta a közönséget. Az egyházközség abból a célból indította el a báli forgatagot, hogy a hívek ne csak a templomban, hanem más alkalommal, kötetlenebb formában is találkozzanak egymással. Van olyan csornai család, amelynek három generációja is képviselteti magát a zenés-táncos találkozón.– Úgy tűnik, Csornán van igény erre a bálra, tehát amíg ekkora az érdeklődés, megtartjuk a rendezvényt – jegyezte meg
Herángli Ferenc.Varga Balázs plébános nemrég került Csornára, ezért első alkalommal jelent meg az egyházközségi bálon, amelyet kulturált, igényes szórakozásnak nevezett. – A mai este jól szolgálja családjaink összetartozását, egymás alaposabb megismerését, a jó hangulatú beszélgetések által egymás erősítését, hogy talán mások példáját követve meg tudjuk oldani a hétköznapok gondjait – hangzott a köszöntőben. Az atya hozzátette: Szeretnénk, ha a plébánia közösségét minél több kiegyensúlyozott család alkotná.
Beküldés dátuma: 2011. 11. 30.
-
Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.
-
Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.
-
Megkezdődött a 2023/2024-es tanév a csornai Széchenyiben
Nincs miért izgulni az elsősöknek, hiszen 2023 szeptemberétől a széchenyisek nagy családjához, összetartó közösséghez tartoznak valamennyien.
-
Kapuváron külön épületben tanulnak az alsós és felsős évfolyamosok
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában a 2023/2024-es tanévtől számos változás lépett életbe: több ismeretlen arc, új pedagógusok, az azonos korosztályba tartozó gyerekek helycseréje miatt pedig sokuknak szokni kell az új környezetet.
-
A csornai Pántlika Táncegyüttes és vendégei búcsúztatták a nyarat a premontrei parkban
Vendégjárás címmel tartott táncos-zenés délutánt a csornai Pánlika Táncegyüttes. Immár öt éve annak, hogy a pánlikások – a közönség nem kis örömére – vendég fellépőket hívnak Csornára, hogy közösen búcsúztassák a nyarat.
-
Városi elismerések átadása a Csornai Premontrei Rendház dísztermében
Egyik legősibb ünnepünk, a keresztény magyar állam alapításának alkalmából tartottak megemlékezést a Csornai Premontrei Rendház dísztermében.