Hirdetés

Ebből a gyerekből lesz valaki!

A géplakatos szakmát tanuló Végh Patrik nem bánta meg, hogy ebbe az irányba indult el. Tudja, hogy az általa választott foglalkozás is felkerült a hiányszakmák listájára, de mint mondta, nem emiatt döntött a géplakatosság mellett. A kapuvári fiú szerint aki komolyan veszi a mesterséget és vinni akarja valamire, annak megvan erre minden lehetősége. A Berg Gusztáv diákja leszögezte: a gyakorlati képzőhelyen szintén sok múlik, mert nem mindegy, hogy milyen feladatok elé állítják a fiatalokat. A „Szakma kiváló tanulója” verseny második helyezettje mindig érdeklődve figyelte a gépeket és a különböző szerkezetek működését. A megmérettetés első napján az egyik fővárosi szakiskola tanműhelyében mutatták meg, hogy mit tudnak: hegesztés, keménységmérés, reszelés és fűrészelés szerepelt a feladatok között. Másnap a Hungexpo területén folytatódott a verseny, ahol hajtómű-szereléssel kapcsolatos teendőket kellett végrehajtaniuk.  Végh Patrik azon szerencsés pályakezdők közé tartozik, aki nem álláskereséssel, hanem munkával kezdi a dolgos hétköznapokat.  Szeretné idehaza minél jobban elsajátítani a géplakatosság minden csínját-bínját, de felmerült benne a külföldi munkavállalás lehetősége is, bár tudja, hogy utóbbira használható nyelvtudás nélkül nincs sok esélye.
A humán érdeklődésű Kirkovics Ferencné villanyszerelőnek  tanult a középiskolában, majd a dunaújvárosi műszaki főiskolán szerzett tanári diplomát. Érthető módon nem erre a pályára készült, de a véletlen úgy hozta, hogy beválogatták az osztályba, és szép lassan megbarátkozott a férfiasabb területtel. A géplakatossággal a nyári gyakorlatok során került közelebbi kapcsolatba: kipróbálta a labormunkát, az esztergálást, ezenkívül anyagvizsgálatokon is részt vett. A gépek működését elméletben és gyakorlatban is alaposan megismerte. A felkészítő nagyon örül Végh Patrik versenyen elért eredményének.
Simola Júlia már gyermekkorában arról álmodozott, hogy jobbnál jobb frizurákat készít. Aki fodrász szeretne lenni, annak alázattal és türelemmel kell megtanulnia szakmáját, mert a kezdők először a rendet szokják, majd a takarítás után szép fokozatosan kapják a nehezebb feladatokat: hajmosás, férfi hajvágás stb., és ezt követi a nők hajkoronájának ékesítése, majd az alkalmi frizurák készítése. Júlia úgy gondolja, hogy aki ebben a szakmában akar érvényesülni, annak követnie kell a divatot mind a hajformázásban, és mind a felhasznált anyagok terén. Folyamatosan figyelemmel kell kísérni a változó trendeket, és nem árt a továbbképzés sem. A jó fodrásznak mindig határozott elképzelése van, de természetesen a kuncsaft ízlését is a számításba veszi, mielőtt nekilát a munkának. A „Szakmák harmóniája” versenyen egymás mellett küzdöttek a médiát „kóstolgató” tanulók, a kozmetikusok, a nőiruha-készítők és a fodrászok. A négy hivatás gyakorlói közösen érték el a második helyezést, Júlia ráadásul megkapta a fodrászok különdíjának ezüstfokozatát is. A versenyre Pintér Fábiánné késztette el. A Berg Gusztáv Szakiskola diákja eddig sem tanult hiába, mert a szakmáját szeretné folytatni, és jelenlegi gyakorlóhelyére pályázik. Tudomása szerint környékükön sok fodrászüzlet működik, de nem adja fel célját, és egyszer  saját maga boldogul.
Németh Cs. Kitti idén végez a fodrász szakon, s már kicsi kora óta vonzódik a szépészettel kapcsolatos  foglalkozáshoz.  Hogy még közelebb kerüljön a hivatáshoz, szinte az összes kapuvári fodrászatban megfordult. Ez az a fajta elfoglaltság, amely kívülről nézve egyszerűnek tűnik, de sok apró lépés vezet el a sikerig – fogalmazott Kitti. A Győrben megrendezett Kossuth-kupa elnevezésű versenyen a Berg Gusztáv tanulója az általa készített alkalmi konttyal a második lett. A kapuvári lány szakmájával Ausztria felé kacsingat.
A pék és húsipari termékgyártó szakmát oktató Horváth Tamás elsősorban az élelmiszer-ipari szakmákra hívta fel a figyelmet. A „húsosokkal” részt vettek a Baján megrendezett „Szakma kiváló tanulója” országos versenyen, ahol a két tanuló viszonylag jó eredményt ért el: Poliscsák János 9., Mészáros Kálmán pedig 10.helyen végzett. A fiúknak a hat-hét modulos megmérettetésen a Csemege debreceni teljes gyártástechnológiai folyamatát végig kellett vinni, a hűtésig bezárólag. A laboratóriumi gyakorlat mellett a szóbeli vizsgán is meg kellett felelni. Az egyik tanuló elmondhatja magáról, hogy szinte már révbe ért: televíziós felvételünkkor épp Ausztriában dolgozott, és a következő munkahelye Hollandiába várja őt. Végül a pedagógus azt tanácsolta a gyerekeknek, hogy lehetőleg olyan szakmát válasszanak, amellyel biztosított az elhelyezkedésük.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.

  • A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul

    Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.

  • Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda

    Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.