Hirdetés

Digitális videonyagon őrzik Beled néprajzi értékeit

A Rábaközi Magazin március 6-i számában Mórocz Ildikó projektmenedzser számolt be arról a 28 millió forintos pályázatról, melynek keretében kreatív szakkörök indultak Beledben. Kameránkkal felkerestük a „Beled a mozgókép világában”, valamint a „Hagyomány képekben” című foglalkozásokat, hogy élőben tudósítsunk a diákok – a múlt hagyományaira és a jelen digitális technikai vívmányaira épülő – nem mindennapi szakköreiről.
A maga és családja szórakoztatására kamerázó Németh István György kisebbik lánya a helyi általános iskola nyolcadikas tanulója, ezért a tősgyökeres beledi apuka többszörösen motivált a szeptember óta működő videószakkör sikerében. A foglalkozások résztvevői a Beledben fellelhető hagyományokat és régi szokásokat „öntik” digitális formába, amivel mindenki nyer. A tanulók elsajátíthatják a filmkészítés alaptechnikáit,  az utókor pedig évtizedek múlva is visszanézheti a mozgóképes formában tárolt információkat. A szakkörvezető elmondta: a több hónapon át tartó foglalkozásoknak nem az a célja, hogy képzett operatőröket, illetve szerkesztőket neveljenek, hanem felkeltsék a gyerekek  érdeklődését a téma iránt. Riportfilmjeiket a hímzőszakkör tagjaival, a beledi fazekassal és az egyik helytörténésszel készítették. Pályázati pénzből szerezték be a munkához szükséges két Panasonic digitális kamerát, a vágás megkönnyítéséhez pedig projektort és laptopot használnak. A nem kis kreativitást igénylő szakkör tagjai a május végi, június eleji kiállítás keretében fogják bemutatni elkészült munkáikat a nagyközönségnek.
Németh Brigittát már ismerhetik a nézők, hiszen televíziónk és a Rábaközi Magazin egyaránt foglalkozott a testvérével közösen készített filmjükkel. A nyolcadikas lány előnyt élvez abból a szempontból, hogy szakkörvezető édesapját otthon is megkérdezheti a videós trükkökről. Brigitta a későbbiekben szeretné hasznosítani megszerzett tudását, és hogy milyen témában, majd később érlelődik ki benne.
Takács Nóra a foglalkozások előtt már otthoni kamerájukat és fényképezőgépüket is használta. A szakkörön  gyakorolják a különböző képkivágásokat, és Nóra még több ismeretet szeretne gyűjteni a kamerakezelésről és vágásról. Utóbbit a későbbiekben hobbiszinten szeretné űzni. A riporterkedéssel egyaránt kacérkodó, cukrásznak vagy virágkötőnek készülő sokoldalú lány aktív résztvevője a beledi közéletnek.
Kőhalmi Árpád testvére fényképezőgépét szokta használni, a szakkörön pedig megtanulta a filmek vágását, a zenei és a szöveges montázst. A fiúban erős volt a kíváncsiság, ezért jelentkezett a szakkörbe, és az ott készült munkáit az internetes közösségi oldalak nézőivel is szeretné megosztani
Beküldés dátuma: 2013. 03. 27.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.