biztonságosabbá a lakókörnyezetünket?” címmel nemrég kiállítást és tájékoztatót tartott a lakosságot leginkább zavaró bűncselekmények megelőzéséről. A közbiztonság megerősítéséről szóló előadások mellett drogprevenciós témával is foglalkoztak a szakemberek.
talán épp amiatt ilyen nyugodtak az emberek, hogy több mint nyolcvan lakás csatlakozott a riasztórendszerre, melynek működését az alapítvány tagjai felügyelik. A huszonnégy órás szolgálatban lévő szakemberek Kapuváron kívül még három város és körzetének jelzéseit figyelik, amelyeket automatikusan továbbítanak a rendőrséghez. A munkaügyi hivatal felett lévő központba eddig két alkalommal futott be riasztás, s a rendőrök mindegyik elkövetőt elfogták. Papp Ferenc elmondta, hogy legalább százezer forintot kell kiadnia annak a családiház-tulajdonosnak, aki szeretne csatlakozni a riasztórendszerre, de szerinte ez nem olyan nagy összeg ahhoz képest, ha a tolvajok elvisznek valamit. Az alapítvány a szolgáltatást igénybe vevők befizetéseiből az önkormányzaton keresztül a rendőrséget támogatja, ezenkívül telefonokat és kisbuszt is üzemeltetnek, s a balatonakali nyaralóban biztosítják az egyenruhások pihenését.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.