A rendőri vezető szerint a csornai kapitányságnak nincs miért szégyenkeznie, hisz az Egységes nyomozóhatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika adatai is a javulásról szólnak. Dr. Erdős István mindezt részletesebben is kifejtette: 13,7 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, melyből az következik, hogy Csorna, valamint a kapitányság illetékességi területéhez tartozó 39 település hazánk egyik legbiztonságosabb térsége. 2012 áprilisától hat esetben törtek be társasházi lakásokba hengerzártörés módszerével. Az ismeretlen elkövetők készpénzt, ékszereket és műszaki cikkeket tulajdonítottak el. Az un. utazó bűnözők a csornai rendőrök által szolgáltatott információk alapján kerültek kézre Békés megyében. Ugyancsak tavalyi esetet, amikor üzembe, családi házba és három garázsba törtek be ismeretlenek. A két gyanúsítottként kihallgatott személy még ugyanazon év decemberében mindössze negyven perc alatt három rablásból álló sorozatot hajtott végre. Az eset nemcsak a lakosság kedélyét borzolta fel, de még a megyében is példátlannak számít a módszerük – mondta dr. Erdős István. A nagy erőkkel indított nyomozás eredményeként a bűncselekmény bejelentésétől számított három óra múlva beazonosították az elkövetőket, majd a csornaiak által szolgáltatott adatoknak köszönhetően Angliában elfogták a bűnözőket. Az autóbusz-pályaudvarnál történt eset elkövetőjét szintén hamar eljárás alá helyezték. Dr. Erdős István tanulságként hozzáfűzte, hogy az eredményes felderítéshez legalább két dolognak kell teljesülnie: ezek a gyors reagálás (72 órán belüli rendőri tevékenység), valamint a jó csapatmunka. A rendőr alezredes beszámolóját újabb biztató adattal folytatta: A csornai rendőrkapitányság nyomozási eredményessége 2012-ben több mint négy százalékkal javult a korábbi időszakhoz képest. A bűnügyi helyzeten túlmenően ugyancsak meghatározó a közterületi szolgálat munkája a városban. A rendőri jelenlét, illetve az általuk kezdeményzett intézkedések aktivitásának fokozása nem csak helyileg kitűzött cél: a járőrszolgálatnak legalább a fele gyalogosan történjen. A kapitány szerint ez utóbbi Csornán teljesült.
Beküldés dátuma: 2013. 04. 10.
-
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
-
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
-
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.
-
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
-
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
-
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.