– Nagyon szépen belaktuk a 2011-ben átadott óvodát, ahol a bútorzat is teljesen új vagy felújított, az óvónők pedig az évszakhoz illő dekorációval teszik a gyerekek számára még otthonosabbá a termeket. A kicsikkel csoportonként két óvodapedagógus foglalkozik.
A kónyiak nem panaszkodhatnak az óvodai ellátásra, hisz adottak a feltételek a gyermekek megfelelő nevelésére-gondozására. Az öltözővel, mosdóval kiegészült helyiségekben korcsoportonként foglalkoznak a kicsikkel. A száz férőhelyes, jelenleg több mint hetven gyermeket befogadó intézmény büszkesége a hatalmas tornaszoba, de jól kihasználják a fejlesztőtermet is. A létszám év közben valószínűleg emelkedni fog, mert a szülők fokozatosan íratják be a harmadik életévüket betöltő gyermekeket – mondta televíziónknak Tuba Csilla. Az óvodavezető szerint Kóny ideális a családalapításra készülő fiatalok számára, hiszen minden feltétel adott születendő gyermekeik ellátására. Az országos óvodai nevelési program szellemében nevelik a kicsiket, ezért nagy hangsúlyt helyeznek a játékos tevékenységre. A gyerekek szinte „észrevétlenül” tanulnak, mert az évszakokhoz, ünnepkörökhöz igazított játékos foglalkozások keretében fejlesztik képességeiket. A folyamatosság jegyében megtervezik az óvodások egész napját úgy, hogy maguk az érintettek választják meg a legkedveltebb elfoglaltságot. A kónyi önkormányzat megfelelő partnere az óvodának, tehát támogatják az intézmény dolgozóinak elképzeléseit. Tuba Csilla megjegyezte: Nemcsak a fenntartó véleményére kíváncsiak, hisz elsősorban a gyermekek és a szülők visszajelzése mutatja, hogy jó irányba halad az óvodai nevelés Kónyban.
Karácsony közeledtével az óvodai programokat az adventi ráhangolódás jegyében szervezik – mesélte Kiss Miklósné óvónő. A kreatív foglalkozásokon a gyermekek kedves ajándékokat készítenek családtagjaiknak. A szülők és az óvodások örülnek az ilyen alkalmaknak, hisz meghitt körülmények között készülhetnek az esztendő legszebb ünnepére.
Milus Barbara nem tudott elfogultság nélkül beszélni az óvodáról, mert nagyon örülnek a lehetőségnek. Szerinte példaértékű a nevelés az intézményben, ezért maximálisan elégedett az óvónők munkájával. Az óvoda dolgozói a legkisebb problémát is azonnal jelzik a szülőknek, akik emiatt abszolút biztonságban érzik gyermekeiket. Az édesanya szinte észre sem vette, hogy Marcell fia a bölcsődéből az óvodába került, olyan könnyedén vette a váltást a kisgyermek. Az ovis reggelente alig várja, hogy beérkezzenek az intézménybe, ami mindent elárul az óvoda működéséről.
Kormos Péterné kislánya nehezebben szokta meg a közösségi életet, de ahhoz képest problémamentesen zajlott a beszoktatás. Kormos Dóra anyukája minden téren elégedett az intézménnyel, mely küllemében és a szakmai munkában is kivívja az emberek tiszteletét. A riporterünknek megszólaló szülő jövőre két kisfiát is be fogja íratni a kónyi óvodába. A nemrég megtartott Mihály-napi vásárra természetesen már az ikreket is elhozta.
A beledi óvoda dolgozónak elsődleges célja, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az intézményben és örömmel vegyenek részt az óvoda mindennapi életében.
A fiatalabb nemzedékek feladata, hogy az időseknek olyan életkörülményeket biztosítsanak, melyek lehetővé teszik számukra az öregkorhoz méltó derűs életet, és nem csupán az idősek napján, hanem az év minden napján, mert megérdemlik azt a törődést, ami jár nekik.
Eőry Jenő szerint a sportolóknak tudomásul kell venniük, hogy az emberi szervezet olyan, mint egy precízen felépített szerkezet, amit nem lehet átverni.
Fennállásának 65. évfordulója alkalmából idén nyáron jubileumi kórustalálkozót szervezett a Csornai Bárdos Kórus.
Kapuvár nagy napjának nevezte a korabeli országos sajtó az 1924. augusztus 15-én felavatott világháborús emlékmű leleplezését.
Pappné Kovács Piroska negyven évvel ezelőtt megszeppent gyerekekkel találkozott minden év szeptemberében, és ehhez képest ma sokkal öntudatosabb, bátrabbak és nyitottabbak a nebulók.