Hatan-heten késztették a fa törzsét az előre elkészített nyílásba, miközben a zenész a ritmus fokozásával buzdította jobb erőre a fiúkat. Szó ami szó, nem volt könnyű dolguk az erős szélben. A nagy akarásnak meg lett az eredménye, s miután sikerült ékekkel stabilizálni az addig igencsak imbolygó fa törzsét, a színes szalagok és lufik büszkén lobogtak a májusi szélben. Tompos Gergő harmonikajátékára, mint az ágakon a gallyak, hamar felfele ívelt a hangulat (amiben a szabadtéri koccintás is segített), s munkájuk eredményét körbekerülgetve, csizmájuk szárát csapkodva táncra perdültek a legények.
Az egyik vidám ebédfőző társaságból kameránk mellé tévedt alkalmi beszélgetőpartnerünk. Polgár Gyula nem tősgyökeres enesei, mert Várkeszőn született, de azóta jól megvetette a lábát a településen. Úgy emlékszik vissza diákkorára, hogy a Rába hullámterén választották ki a 8-10 méter magas nyárfát, amit az éj leple alatt kivágtak, majd pirkadat előtt odacipelték a megbeszélt lányosházhoz. Később Polgár Gyula a kötelező munkahelyi felvonulásokon vett részt, majd a sörös-virslis majálison szórakoztak ismerőseivel. Mint mondta, akkor ez volt a természetes, így nem érezték nyűgnek a részvételt. Enesén egyre gazdagabb a program a hagyományok feléledésével - tájékoztatott napjainkról az interjúalany. A rövid beszélgetés után elköszöntünk a főzőversenyre babgulyással benevező “szakács”-tól, hogy visszatérhessen a fakanálhoz, és nyugodtan befejezze az ízletes ebédet.
Igazi színfoltja volt a majálisnak a virágkiállítás és vásár helyszíne, ahova a kora délelőtti órákban is jöttek az érdeklődők. A 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Mohos Ferenc egy Tata melletti kertészetből érkezett Enesére, ahol a muskátliktól a balkonfutókig mindent bemutatott, amely az aktuális tavaszi ültetéshez kellhet a ház körül. Évek óta bevált portékáit bátran ajánlotta a rábaközieknek, hiszen mindig a legjobb helyről szerzi be a növényeket. A kereskedő a több éve nyomott árakra panaszkodott, de az emberek stagnáló vásárlókedve mellett egyelőre fenn tudja tartani virágárudáját.
Visszatérve a kondérokhoz, Kiss Tiborral és barátaival elegyedtünk szóba. - Régi május elsejék?! Az a világ egészen más volt, mint a mostani - tárta szét a karját a bogrács mellett álló úr. - Akkor sokkal jobban összefogott az ifjúság, garmadával mentünk májusfát állítani az esti bál után - erősítette meg szavait, majd rámutatott ismerősére. A mellette álló volt téesz agronómus rá a tanú, hogy igazat beszél, hiszen ő is szemet hunyt annak idején a “meglovasított”szép szál fák, valamint a legények szerelmi üzenetnek szánt cselekedete felett. Közbeszóltak a fortyogó ebédrevaló körül álló barátok is: az a fa volt tíz méternél magasabb is! - Kiss Tibor legidősebb fia ma már 29 éves, de mikor 18 esztendős korában elment májusfáért és későn ért haza, nagyon izgult érte az édesapja. Élő Márta a hagyma pirítása közben kedvesen fogadta kollégánk közeledését, és elmondta neki, hogy az ő májusfáját még a szomszéd faluból is lehetett látni. A fiúkat általában láda sörrel kínálta, de mivel a település végén lakott, mire odaértek hozzá, már nemigen kívánták az italt.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.