Horváthné Krétai Ilona huszonöt éve van a pályán, és első munkahelye a beledi Mikrotérségi Általános Művelődési Központ. A tanító magyart és matematikát oktatott sok éven keresztül, tavalyelőtt pedig megkapta első osztályát. A táboroztatásban nagy

rutinnal rendelkező pedagógus eleinte Balatonakaliba kísérte a diákokat, majd úgy alakult, hogy hat esztendeje Erdélyt is bejárják. Idén szintén a Kárpát-medence keleti részére utaztak: Harasztkerék Beled testvértelepülése, Ákosfalva szomszédságában helyezkedik el, ahol két éjszakát töltöttek a Rábaközből érkező gyerekek, innen továbbmentek a Madarasi Hargitára, ahol megmászták a székelyek szentként tisztelt, kopjafákkal tűzdelt 1800 méter magas csúcsát. A vízesésnél hirtelen rájuk zúduló jégeső mára kellemes emlékké szelídült. Az egyhetes programba belefért a marosvásárhelyi strandolás, és az állatkerti látogatás is. Csíkszereda belvárosának megtekintése után a Szent Anna-tóhoz kirándultak. Az élményparkban nemcsak a diákok, de kísérő tanáruk is otthonosan érezte magát, mert kihívásnak tekintette az akadályokat, és a közeli fenyveserdőben tett túra szintén kellemesen telt. Horváthné

Krétai Ilona a korábbi években számos erdélyi ismeretségre tett szert, amelyet idén újabb kapcsolatokkal bővített.
A kilenc éve Beleden tanító Antal János a német mellett technikát, biológiát és informatikát oktat az iskolában. Az osztályfőnök szerint a kirándulások hozzátartoznak a diákok közösségi létéhez, de idén először volt ahhoz szerencséje, hogy egyhetes táborba kísérje a gyerekeket. A szülőkkel és a tanulókkal együtt alaposan felkészültek a külföldi útra, hogy a lehető legkevesebb váratlan helyzet érje a kirándulókat. Nagyon fárasztó volt a programokkal sűrűn teletűzdelt, a gyerekek felügyelete miatt felelősségteljes nyaralás, de azért megérte – mondta a kísérőtanár. Az élet furcsa fintora, hogy Antal Jánosnak el kellett költöznie a határtól 65 km-re lévő szülőfaluból az ország nyugati felére, hogy aztán felnőttként léphessen először Erdélybe, ahol lenyűgözte a látvány és az helyiek őszinte barátsága. A vendéglátók folyton a kedvükben jártak, hogy minden apró óhajukat kifürkésszék.
Németh Brigitta sok szépet hallott Erdélyről, ezért várakozva tekintett az út elé. A hatodikas tanuló nem csalódott sem a környezetben, sem az ottani emberekben. Egy dolog fájt csupán neki, amikor el kellett köszönni az újonnan szerzett ismerősöktől. A tanulmányait ősztől a hetedikben folytató Molnár Fruzsina élvezte a friss hegyi levegőt és a sok kirándulást. A beledi diák kedvenc erdélyi programja volt a kalandpark és a fürdőzés.
Beküldés dátuma: 2011. 08. 17.
-
Bemutatkozott a beledi 1/a osztály
Csóka Tibor Józsefné fiús anyukaként cseppet sem bánja, hogy többségben vannak az osztályában az erősebbik nem képviselői.
-
Bemutatkozott a beledi 1/a osztály
Csóka Tibor Józsefné fiús anyukaként cseppet sem bánja, hogy többségben vannak az osztályában az erősebbik nem képviselői.
-
Az ausztriai Beleden jártak a belediek
Szívélyes fogadtatásban volt része a beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület tagjainak a burgenlandi Bildein településen.
-
Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
-
Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.
-
Négy fiatal pedagógus kezdte meg munkáját a beledi általános iskolában
A Beledi Általános Iskola tanévnyitóján tapsvihar köszöntötte az elsősöket, akik kis műsorukkal készültek az alkalomra.