két kedvelt pihenőhelyét újították fel: A Gacs Ferenc-emlékparkot évek óta társadalmi munkában gondozzák a szépet szerető hölgyek, akiknek áldozatos tevékenységéért nyilvánosan is köszönetet mondott a polgármester. Ahogy a lakók megszokhatták, a parkokat idén tavasszal is felvirágozták, és a tavaly átadott játszótérhez tartozó zöldterületet szintén rendbe tették.
ellenben a helyi alapítvány 250 ezer forintot kapott céljai elérésére. Ugyancsak eredményes volt az az előbbieknél jóval nagyobb volumenű, közel 6 millió forint támogatást biztosító projekt, melyet a közösségi tér kialakítására készített el a falu. A polgármester abban bízik, hogy a testület pozitívan áll a 27 százalékos önrészt igénylő pályázat megvalósításához, mert akkor már az idén elkezdhetnék az ifjúsági klub felújítását, illetve újabb eszközökkel való bővítését. A projekt magában foglalja a nyílászárók cseréjét, modernebb berendezések beszerzését, illetve a közösségi tér kialakításához kapcsolódó egyéb építészeti megoldásokat. Imre László a pályázattól függetlenül szorgalmazza a faluház tetőzetének korszerűsítését, mivel a jelenlegi hullámpala burkolat szerinte tájidegen. Ha mindez elkészül, a településre már „csak” egy feladat vár: megtölteni élettel az épületet, tehát be kell csalogatni az embereket a rendezvényekre. A szellemi tőke adott, annál is inkább, mert Horváth Győző nemrég elvállalta a nyugdíjasklub művészeti vezetését, ezért az Edvén élő idősek színvonalas műsorral fognak fellépni a környező települések programjain.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.