több generációra visszavezethetően, évszázadok óta Dör meghatározó lakói. A férfiágon öröklődő kézműveseknek köszönhetően él és virul a rábaközi fazekasság, mely a környék legfőbb kultúrkincse.
A különböző vastagságú csíkok és vonalak könnyedén felkerültek a készülő tálra, amit a fazekas fakéses karcolásos módszerrel díszített tovább. A korongról leválasztott tálka megkezdhette önálló életét, a rajta látható hagyományos rábaközi minta pedig a száradás után nyerte el végső rendeltetését.
A restaurátorként dolgozó Hegedüs Mihályné 1994-ben sajátította el döri mesterénél a kézműves alapokat, így a győri Kovács Margit iskolába már biztos tudás birtokában felvételizett. Érettségi után helyezkedett el a Xántus János Múzeumba, s mellette otthon gyakorolja a fazekas mesterséget. A Csornán élő hölgy alkotásaival a falunapokon, valamint kézműves táborokon jelenik meg, és tudományát a gyerekeknek is szívesen megtanítja.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.