Az ország minden pontjáról érkezetek versenyzők a második alkalommal megrendezett barokk ételfőző fesztiválra. A közel negyven csapat hamar benépesítette a területet.
Klötzl Géza ötletgazda elmondta: a tavalyi évhez képest háromszor annyian jelentkeztek az idei ételfőző fesztiválra. A főzőversenyt két kategóriában hirdették meg. A csárdakonyha kategóriában indult 28 csapat sertéslapockát és sertéscombot használt a főzéshez, a 11 csapatból álló úrikonyha versenyzői pedig csirkét, pisztrángot, sertésszűzpecsenyét és marhalábszárat használtak alapanyagként.
A résztvevők viszont nem használhattak gázsütőket, kizárólag szabadtűzön, tűzifával készültek az ételek. Az Opóczky István, Venesz-díjas mesterszakács vezetésével felvonult zsűri nem volt könnyű helyzetben. A barokk életérzéshez a kor gasztronómiáját tükröző ízlésvilág nagyban hozzájárult.
– Mivel már majdnem kinőttük a rendelkezésre álló területet, egyre inkább arra törekszünk, hogy igényes programokkal várjuk a látogatókat – fogalmazott a főrendező. Idén másodszor rendeztünk – sminkesek, fodrászok – segítségével csodálatos barokk divatbemutatót, melyen korabeli ruhákban vonultak fel a hölgyek. Klötzl Géza egyik szeme sír, a másik pedig nevet, mert a turisztikai főszezon kellős közepén sokan dolgoznak a szomszédos Ausztriában, így a szakácsok egy része nem tudott megjelenni a fertődi rendezvényen. Jövőre a szomszédos országokból is várnak zsűritagokat.
A főrendező szeretné, ha idővel nemzetközivé válna a főzőfesztivál, mely remélhetőleg olyan gasztrovárossá növi ki magát, melyről csak felsőfokon lehet beszélni. – Köszönöm Rábaköz! – mondta Klötzl Géza, aki jövő évi ételfőző fesztiválra is elvárja televíziónkat.
Sopronhorpács történetének jelentős eseményéhez érkezett – mondta Talabér Jenő. A polgármester sajtótájékoztatón jelentette be: a település közel 150 millió forintot nyert a Soproni Tankerületi Központtal közösen beadott pályázatán, melynek célja az iskola modernizálása.
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.