A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Téti Járási Hivatalának vezetője győri származású, de Gyömörén nőtt fel. Németh László első munkahelyén, a győri városgondnokságon településüzemeltetéssel foglalkozott. Technikusi végzettségét közben az Államigazgatási Főiskola igazgatásszervezői szakával egészítette ki. Ezt követően tíz évig Gyömöre jegyzői feladatait látta el, majd megbízták a 2007 nyarán megalakult Gyömöre-Kajárpéc-Szerecseny községek körjegyzőségi teendőivel.
Németh László szakmai tapasztalatainak birtokában adta be jelentkezését a téti járási hivatal vezetői tisztségére. A jelentős szakmai múlttal rendelkező egykori körjegyző érdeklődve figyelte az új közigazgatási rendszer létrejöttét, s ezért szívesen vesz részt annak megformálásában.
A 14 ezer lakost számláló, Tét városán kívül még tizenhárom települést magában foglaló téti járás a legkisebb közigazgatási területi egység a megyében. Hazánkban eddig a jegyzők foglalkoztak az államigazgatási teendőkkel is, de az átalakításnak köszönhetően az önkormányzatok megszabadultak az ilyen jellegű terheiktől. A téti járáson belül nem működnek szakigazgatási szervek – mondta Németh László, majd felsorolta a hozzájuk tartozó területeket: ilyen a hatósági osztály, a gyámhivatal és az okmányiroda. A járási hivatal a volt kistérségi irodaházban működik, az önkormányzatoktól pedig átvették az eszközök és berendezések jelentős részét.
Az ötszáz fő feletti településeken az ügysegédek hetente egyszer jelennek meg a megadott időpontban, hogy segítsék az ügyfeleket államigazgatási kérelmeik elintézésében. Nem az érintetteknek kell felkeresni a járási hivatalt, mert a településekre kijáró szakemberek a megfelelő helyre továbbítják a dokumentumokat. Németh László jól ismeri a téti járás területén tevékenykedő polgármestereket, hiszen korábban is a térséghez kötötte jegyző, majd körjegyzői munkája. Szeretné felhasználni személyes kapcsolatait a járási hivatal hatékony működtetéséhez. A 2013 év végére várható Kormányablak a jelenlegi okmányirodai bázisra fog épülni, ahol reggel nyolctól estig fogják várni az ügyfeleket.
A téti járási hivatal vezetője akkor lesz elégedett, ha a hozzájuk forduló állampolgárok is megelégedéssel intézhetik ügyeiket. – Az embereknek személyesen is a rendelkezésére állok, de az adott témákban – okmányirodai, gyámhatósági és egyéb hatósági – kollégáim tudnak megfelelő segítséget adni – fogalmazott Németh László.
Beküldés dátuma: 2013. 02. 13.
-
Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
-
Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
-
Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.
-
Négy fiatal pedagógus kezdte meg munkáját a beledi általános iskolában
A Beledi Általános Iskola tanévnyitóján tapsvihar köszöntötte az elsősöket, akik kis műsorukkal készültek az alkalomra.
-
Megkezdődött a 2023/2024-es tanév a csornai Széchenyiben
Nincs miért izgulni az elsősöknek, hiszen 2023 szeptemberétől a széchenyisek nagy családjához, összetartó közösséghez tartoznak valamennyien.
-
Kapuváron külön épületben tanulnak az alsós és felsős évfolyamosok
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában a 2023/2024-es tanévtől számos változás lépett életbe: több ismeretlen arc, új pedagógusok, az azonos korosztályba tartozó gyerekek helycseréje miatt pedig sokuknak szokni kell az új környezetet.