Sok javaslat érkezett az elmúlt év végén megjelent ötletpályázatra - mondta
Hutflesz Mihály egyesületi alelnök. - Ezzel az volt a célunk, hogy tudatosítsuk: a rábaközi tallér fontos szerepet fog játszani a tájegység gazdaságfejlesztésében. A zsűri az egyesület elnöksége elé terjesztette véleményét, majd március 25-én született meg a végső döntés. Az utalvány egyik oldalán személyek, a másik felén pedig a Rábaköz értékei lesznek láthatóak. A forinttal azonos címletben megjelenő helyi pénz a következő arculati elemeket fogja tartalmazni: Az 500 Ft-nak megfelelő papíron a legendás Hany Istók látható, akit a 18.században

helyi halászok találtak meg a Király-tó mocsaras részén. Mögötte a 200 éves hagyománnyal rendelkező rábaközi perec, mint gasztronómiai jelkép helyezkedik el. Az 1000 talléroson az 1849-es csornai csatához köthető, honvédtábornoki rangot kapott Kmety György arcképe jelenik meg, a hátoldalán pedig a népi kismesterség remekműve, a höveji csipke rajzolódik ki. A 2000-es címértéket Báró Berg Gusztáv alakja díszíti, akiről a szervezők úgy gondolják, hogy a modern gazdaságpolitikát is meg tudja jeleníteni. Ő hozta létre Sopron vármegye első takarékpénztárát, s hazánkban elsőként építette ki a mezőgazdasági vasutat. Ennek megfelelően a pénz hátlapján a gazdasági vasút rajzolata látható. Nagyon sokat emlékeznek a csornai premontrei rend szerzetesének, Laky Demeternek munkásságára. A nemzetőr az 1848-49-es szabadságharcban karddal a kezében vett részt. Az irodalommal is behatóan foglalkozó rendi növendékek tanára az 5000 Ft értékű címleten lesz látható, mögötte térségünk két szakrális emléke, a csornai premontrei rendház és a szanyi háromtornyú templom kerül megörökítésre. A 10.000-es talléron a hányatott sorsú, Csorna volt országgyűlési képviselője, Somogyvári Gyula arcképe jelenik meg. Náciellenessége miatt a német megszállást követően letartóztatták. Az utalvány másik felére a kulturális értéket képviselő rábaközi népviseletek kerülnek. A legnagyobb címleten az elsősorban Kapuvárhoz köthető Pátzay Pálnak állítanak emléket. A Kossuth-díjas kiváló szobrász a Tanácsköztársaság idején a művészeti direktórium aktivistája volt. A 20.000 Ft-ot megtestesítő utalvány hátoldalán egy 18.századból fennmaradt rábaközi térképrészlet látható.
A helyi pénznem a grafikai arculat elkészítése után a nyomdába kerül - szögezte le Hutflesz Mihály, a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület alelnöke. Ezzel párhuzamosan folytatják a tárgyalásokat a tallér leendő elfogadóhelyeivel.
Beküldés dátuma: 2011. 04. 27.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Minél több élmény és csornai siker fűződjön a tekecsarnokhoz!
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
-
Zenés-táncos rendezvénnyel ért véget a nyár Csornán
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
-
Elindult a 2025/2026-os tanév a kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
-
A beledi óvodások nyáron a nap nagy részét a szabadban töltötték
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.