Az önkormányzatnak fel kell vállalnia az új szociális rendelet alkalmazását akkor is, ha ez esetleg többeknek nem tetszik. A város segítségére a valóban rászoluló rétegek számíthatnak.
Februárban kétszer ülésezett a kapuvári képviselő-testület. A kettősség okát Hámori György magyarázta el: február 15-ig el kellett fogadni a város költségvetését. Kapuváron a szokásoknak megfelelően egykörös volt a helyi büdzsé tárgyalása. A további határidős feladatok miatt a városatyák természetesen később is tanácskoztak, mert például a szociális rendelet megalkotásának határideje február 28-án járt le.
– A város lehetőségeit figyelembe véve használható rendeletet sikerült megalkotnunk. Az állami támogatások megszűnnek, viszont csak azért, hogy segélyeket tudjunk osztani, nem szeretnénk adót kivetni a lakosságra. Megpróbáljuk önerőből, a rendelkezésre álló forrásokból megoldani – fogalmazott a polgármester, aki szerint érdeksérelmek nélkül nehéz lesz az új rendelet alkalmazásán átlendülni.
A helyhatóság a zárszámadás előtt már csak egyszer módosíthatta költségvetési rendeletét, melybe beépítették az elmúlt időszak képviselő-testületi döntéseit, valamint törvényi rendelkezéseit. Az alapító okiratokat szintén a törvényi előírások szerint változtatták meg.
Beküldés dátuma: 2015. 03. 11.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.