A februári bejáráson részt vett a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának szakembere, a kormányhivatalhoz tartozó közlekedési felügyelőség útügyi osztályának munkatársa, a közútkezelő győri illetve csornai kirendeltségének képviselője, valamint Buthi Gyula, a helyi rendőrőrs vezetője.
A balesetek okainak vizsgálata után a következő megállapításra jutottak: Az említett kereszteződésnél a közlekedés a jogszabályi és a forgalomtechnikai szabályoknak megfelel. Az útkereszteződés biztonságosabbá tételére több javaslat hangzott el: Felfrissítik és kicsit kijjebb helyezik az útburkolati jeleket, továbbá jelezték a látómezőt esetleg zavaró fa kivágását is. Magasabbra helyezik a Kapuvár felől érkezőket tájékoztató jelzőtáblát, hogy ez se befolyásolja az áttekintést. A búgó hanggal figyelmeztető, akusztikus útburkolati jelek elhelyezését azonban elvetették, mert az útburkolat erre nem alkalmas. Ígéret hangzott el arra vonatkozóan, hogy március végéig helyezik ki a sárga színű, balesetveszélyes helyre felhívó táblákat. A fekvőrendőr ötletét szintén megvalósíthatatlannak tartották, mivel a lakott területen kívül érkező járművek nagyobb sebességgel érkeznek a helyszínhez.
A helyszíni bejárás résztvevői abban is megegyeztek, hogy fél, illetve egy év múlva újraértékelik az esetleges további változtatásokat, mert nagyobb döntést igényelne, ha jelzőtáblával csökkentenék a 8611-esen közlekedő járművek sebességét.
Beküldés dátuma: 2012. 02. 22.
-
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
-
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
-
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
-
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
-
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
-
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.