Zakál Gyulának az a rögtön korrigált nyelvbotlása, ami szerint a rábaközi várost véletlenül Kaposvárnak mondta, csak azt jelzi, milyen szerteágazóak magyarországi családi kapcsolatai, ugyanis anyósa a Somogy megyei településen él. Hogy miként kerültek Kapuvárra? Az idei tavaszi turisztikai szimpóziumon találkozott Hámori Györggyel, aki “összehozta”őket a kapuvári kultúrfelelőssel. Az alacsony költségvetéssel működő társulat eddig inkább csak a magyarok által lakott Felvidéken szerepelt, de nemrégiben ingyenes előadásával örvendeztette meg a kapuvári közönséget. Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiája abszolút mai történetet dolgoz fel, ezért bármelyik kelet-európai faluban játszódhatna - jegyezte meg Katona András. A nagyvárosi csavargó személye egyfajta reménycsillagot jelent a kis település lakóinak, akik attól fogva megvalósítják dédelgetett álmaikat - mesélte a vígjáték történetét a színész.
Zakál Gyula jelezte, hogy amatőr színházat lelkesedés nélkül nem lehet létrehozni, a Kapuváron bemutatott Portugál című darab pedig az egyik legjobb előadásuk. A szereplők, illetve az általuk megszemélyesített karakterek annyira közülünk való tipikus figurák, hogy bármelyikükkel találkozhatunk a hétköznapokban.
Kovács Zoltán szerint maradjunk annyiban, hogy zsánerük a szórakoztatás. A zsűri és a közönség véleményét természetesen kíváncsian hallgatják, hogy tanuljanak belőle. Az amatőr színjátszás nem úgy működik, mint a profi, ahol mindent megszerveznek előre, mert ez a feladat is rájuk hárul. Sokszor ismerősök által, szájról szájra reklámozzák a darabokat.
Beküldés dátuma: 2010. 12. 07.
-
Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
-
Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
-
Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.
-
Négy fiatal pedagógus kezdte meg munkáját a beledi általános iskolában
A Beledi Általános Iskola tanévnyitóján tapsvihar köszöntötte az elsősöket, akik kis műsorukkal készültek az alkalomra.
-
Megkezdődött a 2023/2024-es tanév a csornai Széchenyiben
Nincs miért izgulni az elsősöknek, hiszen 2023 szeptemberétől a széchenyisek nagy családjához, összetartó közösséghez tartoznak valamennyien.
-
Kapuváron külön épületben tanulnak az alsós és felsős évfolyamosok
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában a 2023/2024-es tanévtől számos változás lépett életbe: több ismeretlen arc, új pedagógusok, az azonos korosztályba tartozó gyerekek helycseréje miatt pedig sokuknak szokni kell az új környezetet.