A minőségi bortermesztés és -fogyasztás követei

2010 tavaszán harminc taggal  alakult a csornai borklub. Bognár Lászlót és feleségét egyik barátjuk hívta meg Sárvárra, a Nádasdy-vár különtermébe, ahol szintén az e terület iránt érdeklődő emberek találkoztak egymással. Bognár László néhány évig érlelte magában a gondolatot (mint ahogy a jó bort), majd az ottani tapasztalatokat leszűrve, egyszer csak elhatározásra jutott: borklubot alakít Csornán. A Rábaközben tíz-tizenkét olyan ismerősének szólt, akiről tudta, hogy kifinomult ízléssel válogatja meg az italokat. A meghívottak szintén értesítették barátaikat, így könnyedén összejött a harminc fős csapat, mely összetétel szempontjából heterogén. A különböző korú, világnézetű és szakmából érkezett egyének kizárólag a borról értekeznek, s arra, hogy ez a jövőben is így maradjon, az alapító Bognár László személye a biztosíték. Egy valami biztos, hogy közös bennük: értenek a szőlőhöz, ami bőven elég ahhoz, hogy jól érezzék magukat a társaságban.
A havi összejöveteleken általában húsz-huszonöten vannak jelen, mely nagyon ideális létszám a jó kedélyű beszélgetésekre. Ilyenkor öt-hatféle bor kerül a terítékre, jobban mondva a pohárba. A kóstolás után természetesen repetára is van lehetőség a kedvenc ízekből, de három-négy deciliternél több nem szokott elfogyni.
Bognár László nem annyira a kedvenc borokról, mint inkább favorizált borvidékekről szokott beszélni. A reduktív eljárással nagy tételben készülő borok megjelenése óta pedig még óvatosabban nyilatkozik az egyes fajtákról, melyek pincészetenként is eltérő ízt produkálnak. A klubvezető megfogalmazta azt az érzést, amelyet a maguk szakterületén már sokan átélhettek: minél többet foglalkozik valamivel – esetében a borral –, annál inkább rájön, hogy még mennyi mindent meg kellene ismernie ebből a tudományágból.
A borbíró képesítéssel rendelkező farádi Németh Ferenc televíziónknak korábban már elmesélte, hogy miként került e foglalatosság közelébe. Érdekes, hogy harminc-negyven éves koráig rá se rittyentett a borra, ráadásul nem is szerette, mígnem a kezébe került egy olyan könyv, amelyből a magyar borkultúra- és készítés titkait olvashatta. Rájött, hogy e területtel szakmai hozzáértés nélkül nem sokra megy, ezért belevágott a borászat tudományának sok éves megismerésébe. Balatongyöröki kis szőlőjében gyakorolta a szakma fortélyait, és beválasztották a keszthelyi borlovagrendbe. Visszatérve a Rábaközbe, a kiváló talajon itt mindig jelen volt a bor – fogalmazott Németh Ferenc, aki a bágyogszováti „boros találkozón” örömmel tapasztalta, hogy igényesebbek az emberek, mert csak jó minőségű vörös és fehér szőlőlével találkozott. A szakértő szerint a kiváló ízt az garantálja, ha mindig a talajnak megfelelő fajtát ültetik el, az időjárás negatív hatásait pedig a pincetechnológiával lehet ellensúlyozni. A Rábaközben több olyan borkedvelő gazdát ismer, akinél kiváló innivaló készült.
A csornai borklub tagjai szívesen állnak az érdeklődők rendelkezésére, s céljukként tűzték ki, hogy minél jobban elköteleződjenek a kiváló borok elterjesztésében.


Bognár László, a csornai borklub vezetője a Bágyogszovátért Közhasznú Egyesület által szervezett idei borverseny alkalmából említette Csorna szülöttjének nevét, aki sokra vitte ezen a téren (Rábaközi Magazin május 16-i száma: A borkészítés és -fogyasztás kultúráját hirdetik), olyannyira, hogy 2011-ben megkapta a borászszakma legrangosabb elismerését. Vida Péterről tehát az első leglényegesebb információ, hogy csornai születésű (jusson nekünk is a jóból alapon, személyét hadd sajátítsuk ki már egy kicsit!), s élete első tíz esztendejét a premontrei rendház múzeumi szárnyának emeleti részén kialakított lakások egyikében töltötte. Mivel anyai ágon Szekszárd környékéhez kötődik, iskoláit már ott folytatta, és a borászkodást is azon a vidéken fejlesztette tökélyre. Bognár László csak felsőfokon tudott beszélni az Év Bortermelőjéről, aki kiváló emberként vált ismertté, továbbá idejét hittel és odaadással áldozza az ember, a bor és a természet hármasának titkos összefüggésére. A csornai borklub a város neves szülöttjét tiszt
Beküldés dátuma: 2012. 07. 25.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.