Molnár Sándornak sok izgulnivalója nem maradt a választások éjszakájára, hiszen nem akadt kihívója. Inkább azért szurkolt, hogy minél többen leadják voksaikat a jelöltekre.
Várárosfaluban a nyilvántartásba vett 139 választópolgár közül 71-en fejezték ki akaratukat a képviselők és a polgármester személyére vonatkozóan. A testület összetétele alig változott a korábbihoz képest, ezért összeszokott csapatról beszélhetünk – jegyezte meg Molnár Sándor, aki az eddig bevált módszerek szerint fogja működtetni a helyhatóságot.
– Meglepetések mindenkit érhetnek, ezért közbe-közbe vannak olyan dolgok, amelyeket akaratunk ellenére is át kell formálni. Természetesen azon leszünk, hogy minél több pénzt tudjunk a fejlesztésekre fordítani. Nagyon sok programmal rendelkezünk, de azért vagyunk, hogy cselekedjünk – tette hozzá.
A településen élők evangélikus templom építését tervezik. A beruházást pályázati forrásból, valamint a gyülekezet által megtakarított összegből szeretnék kivitelezni, ezenkívül számíthatnak az emberek társadalmi munkájára. Vásárosfaluiak erdélyi barátai már most felajánlották a segítségüket, akik részt vennének a falazásban vagy a tetőfedésben. – Remélhetőleg meg tudjuk hálálni ezt a nemes gesztust – mondta a polgármester. Jelezte, hogy a körjegyzőségben maradtak a régi településvezetők, kivéve Beledben. A központi szerepet betöltő város új polgármesterével még nem tudják, hogy milyen munkakapcsolatot tudnak kiépíteni, de egy biztos, problémák mindig lesznek, amelyeket meg kell oldani.
Mindörökké kerékpár: Lukácsy Jenő találkozása a természettel és az emberekkel
Lukácsy Jenő már gyermekként megkedvelte a kerékpározást, amit későbbi új hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban felnőtt korában is folytatott.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.
Így adózunk idén
Januártól nemcsak a harminc év alattiak teljes szja-mentessége lépett életbe, hanem a negyven év alatti kétgyermekes anyák is beléptek az szja-mentes körbe, és emelkedett a családi adókedvezmény összege.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.