“Nagyon szerencsés irányba fordult el a helyi és a roma nemzetiségi önkormányzat munkája” Kapuváron, amit Nyári László szerint négy fogalommal lehetne a legegyszerűbben megmagyarázni: ezek a bizalom, az együttgondolkodás, az együttműködés és a tisztelet. A polgármesteri hivatal dolgozói mindig készséggel állnak a romák rendelkezésére, akik nem futkároznak össze-vissza a helyhatósághoz, hanem tiszteletben tartják a fogadóórákat – mondta a romaügyi referens, aki a tavalyi évet az útkereséssel jellemezte. A cigányok kíváncsiak voltak a város többi lakójának a vélekedésére, utóbbiak pedig a kisebbség törekvéseire.
Nyári László megjegyezte: a cigányok otthonai már-már alkalmatlanok a rendeltetésszerű használatra, főleg ott, ahol gyermekeket nevelnek. A polgármester úrral folytatott tárgyalásoknak köszönhetően négy kisgyermekes roma család jut lakáshoz, és az önkormányzat távolabbi tervei közt is szerepel a lakhatás biztosítása – tájékoztatott a referens. Így folytatta: hozzá kell szoktatni a cigányokat, hogy 35-40 évesen is tanulni kell. Akinek az általános hiányzik, annak azt kell megszereznie, a többieket pedig a pályaválasztásban érdemes támogatni. A foglalkoztatás és az oktatás csak együtt tudja hatékonyan kezelni a gondokat, és mindenképpen több betanított és részmunkára volna szükség.
A romaügyi referens szerint a kultúra az a terület, amelyen keresztül a leginkább elfogadó a többségi társadalom a cigányokkal szemben.
Az önkormányzati képviselő nagy hiányosságot észlel a kultúra területén. Állítását részben azzal indokolta, hogy sosem találkozik cigányokkal a városi rendezvényeken. Munkatervében javasolni fogja, hogy vonják be a romákat a település rendszeresen visszatérő programjaiba, amelyeken bemutathatnák táncaikat, gasztronómiai szokásaikat. Szeretné, ha az iskolai és a városi szintű ünnepségeken érezhető lenne a cigányság kultúrája. Jó lenne egy olyan képzőhely, ahol rendszeresen oktatnák a cigány folklórt.
Nyári László úgy gondolja, hogy főleg a fiatalabb korosztály körében kellene bekövetkeznie annak a komolyabb szemléletváltásnak, amely szerint már nemcsak az ideig-óráig segélyeket igénylő embercsoportot látnák a romákban, hanem hosszabb távon számolnának velük.
Beküldés dátuma: 2012. 04. 18.
-
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
-
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
-
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
-
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
-
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
-
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.