A szóda- és a szikvíz között nincs tartalmi különbség, talán csak a kifejezés formája más - jegyezte meg Lengyel László. A szikes talajban nagyobb arányban fordul elő szénsav. A szik savanyú ízt jelez, melyet a buborékok kölcsönöznek a

víznek. A bor - Jedlik Ányos által felfedezett - szódával hígítva eredményezi a fröccsöt, amit a régi történet szerint Vörösmarty Mihály illetett először e névvel. Beszélgetőtársunk levéltári adatokra hagyatkozva mondta: a frissítő folyadékot a bencés szerzetesek fogyasztották először.
Az egyik családi beszélgetés alkalmával került szóba a ‘80-as évek végén, hogy milyen jó üzlet volt hajdanán a szódavízgyártás, mígnem valamelyikük azt mondta: Csináljunk szódaüzemet! - Amint a helyzet mutatja, még most is, tehát 22 éve készítjük a szódavizet, hol nagyobb, hol kisebb sikerrel - jegyezte meg Lengyel László. Eleinte nagyon ment az üzlet, de miután kereskedelmi forgalomba kerültek az ásványvizek, jelentősen visszaesett a forgalom. A vállalkozó lánya más területen próbálgatja tehetségét, de a fiú - aki történetesen épp a nagy feltaláló nevét viselő, győri Jedlik Ányos-iskolában tanul -, mutat némi érdeklődést a szódavízgyártás iránt. Amíg ennyire kelendőek az ásványisóval dúsított palackos vizek, addig nem számítanak nagyobb szikvízfogyasztásra, de aki igazi szódát akar inni, az náluk vásárol. A Hanság szódavíz garantált minőséget jelent, ráadásul házhoz is szállítják. - Aki jó fröccsöt akar inni, az nem ásványvízzel, hanem szódával készíti el - mondta a vállalkozó. Lengyel Lászlónak a világon az egyik legszebb hang, amikor a szifonfej lenyomására buborékok szabadulnak ki az üvegből, és egymást lökdösve, ide-oda pattogva, sercegő pezsgéssel hullanak alá az áttetsző pohárba. Váljék mindenki egészségére!
Beküldés dátuma: 2010. 09. 01.
-
Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
-
Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
-
Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.
-
Négy fiatal pedagógus kezdte meg munkáját a beledi általános iskolában
A Beledi Általános Iskola tanévnyitóján tapsvihar köszöntötte az elsősöket, akik kis műsorukkal készültek az alkalomra.
-
Megkezdődött a 2023/2024-es tanév a csornai Széchenyiben
Nincs miért izgulni az elsősöknek, hiszen 2023 szeptemberétől a széchenyisek nagy családjához, összetartó közösséghez tartoznak valamennyien.
-
Kapuváron külön épületben tanulnak az alsós és felsős évfolyamosok
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában a 2023/2024-es tanévtől számos változás lépett életbe: több ismeretlen arc, új pedagógusok, az azonos korosztályba tartozó gyerekek helycseréje miatt pedig sokuknak szokni kell az új környezetet.