A Kapuvári Sportegyesület hajómodellezői tavaly nem borzolták fel túl gyakran a környező tavak felszínét, de Bertók István szerint az idei esztendőben felpezsdül az élet a szakosztály berkeiben. A május végi bajnokságon helyi versenyt rendeznek, továbbá a tagok beszámolnak a műhelymunkák során elért eredményeikről. A szezon kezdete előtt bemutatják egymásnak az elmúlt hónapokban készült új terveket. Az elhatározás és a víz is adott a nagyobb szabású nyári rendezvényükre. Nyolc hajóosztályt jelent az a július 21-22-ére tervezett országos bajnokság, amelyet a rádió-távirányítású hajómodellek F1-es és F3-as kategóriájában hirdettek meg. Az erőpróbára tíz-tizenkét hazai helyszínről várják a versenyzőket. A kapuvári modellezők titkára elmondta: egyre nehezebb olyan vízfelületet találni, ahol gyakorolhatnak, hiszen sorra kerülnek magánkézre a tavak, máshova pedig azért nem mehetnek be, mert környezetvédelmi törvény tiltja a terület használatát. Szerencsére három-négy éve találkoztak azzal az osztrák úrral, aki a rendelkezésükre bocsátja zárt tavát, amelyen még a pályákat sem kell újraépíteni a tavasztól őszig tartó szezonban. Ezenkívül a modellezők szívesen bemutatják tudásukat korhű és modern hajóikkal azokon a településeken, ahol adott a megfelelő vízfelület. Korábban arra is volt példa, hogy a falunapi rendezvényt színesítették látványos attrakcióikkal.
Mint a legtöbb hobbi, a hajómodellezés is nagy elhivatottságot igényel, és persze pénzt.
Bertók István több indokot is felsorolt, amiért a fiatalok olyan hamar feladják: kevésbé fogékonyak a kézügyességet igénylő, technikai jellegű tevékenységre, mert inkább a számítógép előtt ülnek, továbbá hiányzik a kitartás és anyagi háttér. Szinte nincs is utánpótlása a hajómodellezőknek, pedig sok segítséget kapnak az induláshoz: a régebbi bevált, és szépen felújított típusokat felajánlják az érdeklődőknek, akik mégis sorra elmaradoztak. A szakosztály titkára elmondta: nem feltétlenül kell a saját maga által tervezett és összeállított modellel kezdeni, először megteszi az elődöktől átvett is. Viszont ahhoz, hogy versenyképes állapotba kerüljön egy-egy modell, sok-sok havi fizetésből kell félretenni, a gazdája ugyanakkor profitra nem számíthat. – Profin versenyezni azokkal az eszközökkel lehet, amelyeket mindenki otthon, saját maga készített el – hangott az interjúban. A nyilatkozó édesapja, Bertók Kálmán régóta foglalkozik a szakosztály technikai vezetésével. Nála jelentkezhetnek azok, akik esetleg meggondolták magukat. Abban egészen biztosak lehetnek, hogy több évtizedes tapasztalattal fogja őket támogatni a kapuvári hajómodellezést elindító szakember. Mindenesetre jó tudni: aki erre a hobbira adja a fejét, nem árt, ha rendelkezik általános gépismerettel, de az idősebbektől ezt is el lehet lesni. A rutinosabb versenyző akkor érzi igazán magáénak a hajót, ha maga készíti el. Az üzletben vásárolt modellel nagyon jól lehet szórakozni, de a valódi és komoly megmérettetésre kevésbé alkalmas.
A lendületes, látványos, és díjazásában is nívós megmérettetések sokba kerülnek.
Az elmúlt évtizedek alatt mindegyik városvezető támogatásra érdemes sportnak tekintette a hajómodellezést, ezért az önkormányzat folyamatosan biztosítja azokat a feltételeket, amelyek az országos versenyek megrendezésére elegendőek. Bertók István nem tartja hiú ábrándnak a dobogó legfelső fokának az elérését sem, ezért reméli, hogy a kapuvári versenyzők közül többen is elérik a csúcsot a különböző kategóriákban. A nyáron megrendezésre kerülő, szoros mezőnnyel induló országos bajnokságon a nyolc hajóosztályból legalább négy helyi hajómodellező esélyes a győzelemre.
Beküldés dátuma: 2012. 05. 01.
-
Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
-
Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
-
Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.
-
Négy fiatal pedagógus kezdte meg munkáját a beledi általános iskolában
A Beledi Általános Iskola tanévnyitóján tapsvihar köszöntötte az elsősöket, akik kis műsorukkal készültek az alkalomra.
-
Megkezdődött a 2023/2024-es tanév a csornai Széchenyiben
Nincs miért izgulni az elsősöknek, hiszen 2023 szeptemberétől a széchenyisek nagy családjához, összetartó közösséghez tartoznak valamennyien.
-
Kapuváron külön épületben tanulnak az alsós és felsős évfolyamosok
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában a 2023/2024-es tanévtől számos változás lépett életbe: több ismeretlen arc, új pedagógusok, az azonos korosztályba tartozó gyerekek helycseréje miatt pedig sokuknak szokni kell az új környezetet.