A csornai Arany János iskola eltérő tanterv szerint oktató

intézményeknek hirdette meg „Csodálatos vízi világ” című legutóbbi rajzpályázatát, melynek eredményhirdetését az „Alkoss a természet kincseiből” elnevezésű megyei rendezvény keretében tartották meg. Szilágyiné Jéger Teréz és Pápai Miklós művésztanárok rangsorolták a gyermekek által készített képeket, Bella Imréné pedig a tárgyi alkotások díjazásának szempontjait mondta el.
Nagy szerepe van a természet megismerésének az önértékelésben és az érzelmek kifejezésében, s ugyanígy segítségére lehet a gyermekeknek szorongásainak és félelmeinek feloldásában. Az idejekorán felismert jó tulajdonságokat különböző módszerekkel lehet fejleszteni – hangsúlyozta
Lechner Aranka. Az igazgatónő szerint erre egyik legkézenfekvőbb lehetőség talán az alkotásokon keresztüli önkifejezés.
A 15 éve zajló megyei rajzpályázat háziverseny kereteiből nőtte ki magát.
Majorné Molnár Mária, a művészeti munkaközösség vezetője úgy vette észre, hogy évről évre egyre több pályaművet küldenek be az iskolák. Immár harmadik alkalommal konkrét téma köré szervezik a versenyfeladatokat, így került sor idén a vízivilág megjelenítésére.
Beküldés dátuma: 2012. 11. 28.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
Felhőtlen kikapcsolódás, játszva tanulás a beledi táborban
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.