Amikor Pallag Jánosnénak tudomására jutott, hogy lesznek segítői – két középiskolát befejezett lány személyében –, nyomban elhatározta: idén újra indít napközis tábort. A gondolat nem újkeletű, hiszen már tizenöt évvel ezelőtt is összehívták a fiatalokat a szünidei programokra. Annak idején húsz-huszonöt tanuló is jelentkezett a turnusokra, s a kezdeményezés csak azért maradt abba, mert az ingyenes TÁMOP-os táborok „felszippantották” a diákságot.
Ezen a nyáron felkeltette az érdeklődők figyelmét a művelődési központ kézműves foglalkozása, amit egyik nap kerékpártúrával egészítettek ki – mesélte a művelődésszervező. Interjúnk készítésekor a kis csapat – két csoportra bontva – bőrből készített pénztárcákat és tolltartókat, a másik társaság pedig épp papírmunkákkal volt elfoglalva. A nyersanyagokat az intézmény bocsájtotta a táborozók rendelkezésére, akik csak az étkezési költségekhez járultak hozzá. A szakember elárulta: a művelődési ház munkatársai mindig félreteszik a hasznosnak tűnő maradék anyagokat, kisebb tárgyakat, ami most kimondottan hasznosnak bizonyult: a bőrdarabok a felszámolt cipőüzemből maradtak meg. A napközis programot délutánonként játékos vetélkedővel színesítették. Az alkotótevékenység betetőzése az a hétvégi kiállítás, melyet a résztvevők munkáiból állítanak össze. A gyerekek otthon is megmutathatják, hogy mivel töltötték az egész hetet, mert a tábor zárásakor hazaviszik műveiket.
Pallag Jánosné szerint a szünidei program nemcsak a gyerekeknek öröm, hanem nagy segítség a munkába siető szülőknek is, mert biztonságos helyen tudják gyermekeiket, akik viszont tartalmasan töltik a hétköznapokat. A kéthavi diákmunkát vállaló Kata és Viktória pedig lubickoltak újdonsült szerepükben, de a fiatalok nemcsak ebben a táborban közreműködtek, hanem a művelődési ház többi tevékenységéből is kivették a részüket - említette a művelődésszervező.
Beküldés dátuma: 2013. 08. 21.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
Felhőtlen kikapcsolódás, játszva tanulás a beledi táborban
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.