A fafaragó megteremtette a maga kis Amerikáját

A Rábaközi Televízió riportere ürgehegyi házánál látogatta meg Szabadvári Antal amatőr fafaragót, aki épp József Attila Óda című versének legszebb sorait örökítette meg a fában, és hogy még hitelesebb legyen, elkezdte szavalni. A fafaragótól távol áll az aktuális politikai állásfoglalás, de sajnálja, hogy mostanság kevés jut a kultúrára, míg ilyen-olyan bizottsági helyekért súlyos pénzeket fizetnek. Hogy került a téti Ürgehegyre? 1983-ban festőművész barátjánál tett látogatás után szeretett bele az idilli környezetbe. – Itt ragadtam... – fejezte ki meghatottan érzéseit a harmóniához és szépséghez vonzódó ember.
A pápai származású, Téten élő Szabadvári Antal édesapja ha élne, idén töltené be századik esztendejét, aki hivatásos katona korában egyike volt a Magyar Ejtőernyős Szövetség alapítóinak. A háború után idősebb Szabadvári fogságba esett, fia pedig Bakonypéterdre került, ezért ott folytatódott gyermekkora. A fiatal húszesztendős korában került Győrbe: a gépipari technikum után esztergályosként kezdte a Rába Magyar Vagon és Gépgyárnál, ahol a fizikai munkát egy idő után szellemire „cserélte”. A technológus, majd csoportvezető, később pedig üzletkötő többféle foglalkozást is kipróbált. Szabadvári Antal szerint nem véletlen, hogy első szakmájának a fa- és fémmegmunkálást választotta, mert gyermekként gyakran téblábolt a bakonypéterdi szomszéd bognárműhelyében. Régen a parasztok saját maguk készítették el a ház körül szükséges szerszámokat, így fiatalemberként ez neki is természetes volt. A fafaragók akkoriban sokat tanultak egymás munkáiból, hiszen a kisebb kultúrházakban és  Tatabányán, Vásárosnaményben, Miskolcon, Tokajon rendezett  országos táborokban találkozhattak hasonló érdeklődésű társaikkal. A főállású munka mellett dolgozó mesterek keze nyomát sok településünk megőrizte: a téti fafaragó készítette barátjával a győri állatkertnél látható székelykaput, a tatabányai harangtoronyot stb.  Magyarország hihetetlen gazdag a hagyományokban, amelyeket kihasználva létre lehetne hozni a magunk kis Amerikáját.

Szabadvári Antalnak nem létezik olyan nyersanyag, amelyet előtérbe helyezne a többivel szemben. Mivel kísérletező egyén, amit lehetett, mindent kipróbált. A különböző típusú faanyagok mellett a csontot is megmunkálta, és a stílusokban sem válogatott, mert alkalmazott sík- és domborúfaragást, valamint a szobrászatba is belekóstolt.

Szabadvári Antal nemcsak a munkáját tekintve hűséges típus (egyetlen helyen dolgozott), hanem a magánéletében is: feleségével idestova 47 éve házasok. Frigyükből két gyermek született, s mindegyikük a pedagógus pályát választotta. A három unoka közül a legidősebb a pécsi egyetemen orvosnak készül, a középső autószerelő, a kisebbik pedig a bencés gimnáziumban képezi magát. Igaz, eddig a fafaragással egyikük sem foglalkozik, de a kézügyességet biztos, hogy örökölték.

A fafaragó szerint az összes elképzelésünk megvalósításához örökké kellene élnünk.
Minden emberben megbújik valamilyen tehetség: van, aki a fülét tudja mozgatni, míg más kiváló fodrász vagy riporter. Mindegy, hogy melyik, de biztos, hogy ért valamihez. A lényeg a rejtett képességek felszínre hozása, mert ha nincs „kibontva”, akkor az csak holt dolog marad. Szabadvári Antal számtalan kiállításával bebizonyította, hogy neki mihez van affinitása.