A pandémia miatti bizonytalan helyzetben nehéz fenntartani a fiatalok folyamatos motivációját. A 2020-as esztendő nehézségeiről Cser István, a Kisalföldi Shaolin Kungfu SE ügyvezető elnöke beszélt a Rábaközi Televíziónak.
A csornai kungfusok tavalyi évét is átírta a pandémia, pedig egészen jól indult a 2020-as esztendő számukra. Magyar Kungfu Szakszövetség év elején tartotta tisztújító közgyűlését, melyen az egyesület két tagját delegálták. Cser-Kovács Mónika a bírói bizottság tagja lett, Cser Istvánt pedig komoly többséggel választották meg a felügyelő bizottság elnöki posztjára. Hideg zuhanyként érte őket a márciusi lezárás, az online edzéseket viszont nem preferálták, mert szakmailag sem látták értelmét. Arra kérték a tanítványokat, hogy otthon gyakoroljanak. Májusban már edzettek szabadban, de Csornán ezt nehéz volt megoldani, mert a CSSE-pályán kívül alig van erre alkalmas terület. Végül sikerült. Cser István szerint ennek köszönhetően nagyon sokat fejlődtek a fiatalok futásban és erőnlétben. A nyarat a Kossuth iskola tornatermében töltötték.
Nagy volt a bizonytalanság a tavalyi esztendőben, mert a járvány miatt sorra mondták le a nemzetközi kungfu szövetségek a nagyszabású versenyeket, így Európa- és világbajnokságok maradtak el. A Kisalföldi Shaolin Kungfu SE inkább elhalasztotta a nyári 25. jubileumi edzőtábort is, mert ideálisabb körülmények közt szeretnék megtartani.
Az év elején elmaradt, így a szeptemberre kiírt versenyen pedig azért nem indultak, mert többen lesérültek, mások viszont a karantén miatt hagyták ki az edzéseket. Októbertől ismét nehéz helyzetbe kerültek, mert bezárták a tornatermeket, de szerencséjükre Csornán a városközponban találtak helyet, Győrben pedig egy boxterembe mehettek be.
Sifu Cser István kungfu mester 1999 márciusában alapította meg a csornai iskolát, mely jubilál az idei esztendőben, hiszen 25 éves a Shaolin Kungfu Association Hungary, vagyis a velük azonos stílusú egyesületeket összefogó hazai szervezet.
A Kisalföldi Shaolin Kungfu SE-nél hat éves kortól felső korhatár nélkül lehet edzeni és versenyezni. Ebben a sportágban olyan sokféle kategória van, hogy az egészen kicsiktől az idősebbekig mindenki megtalálja azt a területet, amit szívesen gyakorolna. – Mindig csoportbontásban edzünk, a gyerekeket pedig külön foglalkoztatjuk, általában 9-10 éves korosztályig bezárólag, attól felfelé pedig beengedjük őket a nagyobbak közé – fogalmazott Cser István, aki szerint annak is van előnye, hogy edző és egyéb lehetőség hiányában a tízévesnél idősebbek egy csoportba kerülnek, mert több tapasztalatot szerezhetnek a felnőttektől.
A kínai harcművészet iránt érdeklődők kortól és nemtől függetlenül gyakorolják a kungfut. A mozgásforma alapja a fegyelem elsajátítása és a fizikai, szellemi (belső) képességek fejlesztése. Idővel kemény ütközetekben is kipróbálhatják magukat a sportolók. Cser István a kungfut főleg azoknak ajánlja, akik hosszú távon szeretnének gyakorolni egy igazi tradícionális harcművészetet és nem az éppen aktuális divat sportágak között váltogatnak. A járvány miatt jelenleg nem tudják fogadni az új belépőket, így több érdeklődőnek is nemet mondott a sportegyesület elnöke, hiszen a jelenlegi jogszabályok csak a meglévő igazolt sportolóknak teszik lehetővé az edzést. A mester arra kéri a fiatalokat, hogy figyeljék a közösségi médiában az elérhetőségeiket és amennyiben változik a helyzet, szeretettel várják az újdonsült kungfusokat.
A kungfuban két fő versenykategóriát különböztetnek meg: a formagyakorlatot és a küzdelmet. Előbbi több részre bontható, a külső és a belső erőre, a fegyveresre és a pusztakezesre, utóbbinak pedig szintén két fő fajtája van, a klasszikus Sanda (full contact), valamint a Qingda (light contact).
A Sanda az egyik legkeményebb küzdelmi stílus, teljes erejű ütések-rúgások, nagyívű, kőkemény dobások jellemzik. A csornai kungfusok a kicsit lágyabb változatát a Qingda-t művelik, mely inkább technikásabb mert kisebb az ütőerő. – A Qingda (light contact) közelebb áll az európai mentalitáshoz mert amatőr szinten is fel lehet rá készíteni a mai gyerekeket – tette hozzá a riportalany.
A Magyar Kungfu Szakszövetség a jövő hónapban szeretné megtartani éves közgyűlését, melyen döntés születhet arról is, hogy milyen versenyeket rendezhetnek 2021-ben. Amint lesz rá lehetőség, a Kisalföldi Shaolin Kungfu SE rutinos sportolói mellett újoncokkal is indulnának a versenyeken. A szakszövetség úgy döntött, hogy a tavalyi versenyévet még nem zárja le, így 2020 magyar bajnoki címeit sem osztották ki, mert hátra van a döntő. A szövetség nem zárkózott el attól, hogy megrendezzék ezt a versenyt, majd utána indulhat az idei év a stílusbajnokságokkal, illetve a kiírástól függően a többi versenyszámmal. – Céljaink vannak, de egyelőre nem tudunk tervezni, csak a lelkesedést lehet fenntartani – hangsúlyozta a kungfu sifu.
Beküldés dátuma: 2021. 02. 23.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
Mackókiállítás dr. Molnár Katalin magángyűjteményÉből
Mackó-találkozó címmel rendeztek kiállítást dr. Molnár Katalin magángyűjteményéből. A Kapuvári Rábaközi Művelődési Központban tartott tárlatmegnyitón Horváthné Lendvai Zsuzsanna, az egyetemi docens egykori hallgatója méltatta volt tanárának munkásságát, majd maga az ötletgazda mesélte el, hogy honnan jött a mackó-találkozó gondolata.
Beleden második éve a helyi zeneiskolásokkal közösen tartják meg a magyar kultúra napi ünnepséget
Az irodalom és a zene nyelvén ünnepelték Beleden a magyar kultúra napját. A település zenei kultúrkincséből a Napsugár Művészeti Iskola növendékei adtak ízelítőt.
„A Himnusz üzenete” - Előadás a magyar nemzeti imádságunk szellemi és kulturális jelentőségéről
A magyar kultúra napja alkalmából dr. Cs. Varga István „A Himnusz üzenete” címmel tartott előadást a kapuvári városháza dísztermében.
Négy hónap alatt újult meg a kapuvári Szent Anna Plébánia
Radó Tamás szerint egy plébániának az a legfontosabb, hogy aktív legyen az egyházközségi élet, és az emberek rendszeresen látogassák a templomukat.
Több mint 200 millió forint európai uniós támogatásból újul meg a Beledi Egyesített Szociális Közpon
Projektnyitó rendezvényt tartottak a Beledi Egyesített Szociális Központban, amely funkcióját tekintve régióközpontként működik a Rábaközben.