Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

Vissza a gyermekkorba: nyugdíjas olimpia sok-sok vidám feladattal

A beledi nyugdíjas olimpia 2019-es megrendezésekor valószínű nem lesz létszámgondja a szervezőknek, mert már idén is nagyon sokan voltak. Legfeljebb az okozhat komolyabb fejtörést, hogy mindenki beférjen a szűkösnek bizonyuló tornacsarnokba. Évről évre egyre több csapat jelzi részvételi szándékát az ügyességi vetélkedőre.

Beledben 11. alkalommal rendezték meg a nyugdíjas olimpiát, melyre idén 16 csapat jelentkezett. Az előző évekhez képest ez nagyon nagy szám – jegyezte meg a művelődésszervező. Horváth-Stipkovits Vivien azt is elmondta, hogy két csoport egyelőre csak szemlélődni jött Beledbe, mert szerették volna végignézni a rendezvényt, és nagy valószínűséggel jövőre már ők is a versenyzők között lesznek. Állandó résztvevőnek számítanak az „Életet az Éveknek” Nyugdíjas Szövetség megyei szervezetéhez tartozó klubok. A téti nyugdíjasok idén először neveztek be a versenyre.
Idén a gyermekkort idéző feladatok voltak a középpontban. Már a nyugdíjasok megjelenése, öltözködése is a régmúlt időkre vitte vissza őket. A férfiaknak rövidnadrág, póló, a nőknek masniba kötött haj és baba volt az elsődleges kelléktára.
A versengés hét feladatból állt, és már a bevonuláskor váratlan fordulatot vett a rendezvény: a nyugdíjasok tőlük szokatlan módon, gyermekdalt énekelve jelentek meg a tornacsarnokban. Az ebéd alkalmából megrendezett zsúr szintén a gyermekkorba varázsolta az időseket.

Horváth-Stipkovits Vivien elődjétől, Pallag Jánosné Mártitól „kapta örökségbe” a nyugdíjas olimpia megrendezését. Beled jelenlegi művelődésszervezője úgy tapasztalta, hogy a résztvevők jobban kedvelik az olyan vidám feladatokat, melyekhez kevés kiegészítő eszközre van szükség. Az előkészületekben és a lebonyolításban többen a segítségére voltak: A kötelező önkéntes munkát vállaló diákokon kívül minden évben számíthat Kovács Ottóné Tímeára, Sárközi Erika tanárnő pedig évek óta elvállalja a zsűrizéssel járó feladatokat. A riportalany ezenkívül köszönetet mondott a konyha dolgozóinak, akik finom étellel kápráztatták el a jelenlévőket.

Az évente visszatérő program anyagi háttere biztosított, mert az önkormányzat minden esztendőben elkülönít egy bizonyos pénzösszeget, melyet a nyugdíjas olimpia rendezésére fordítanak.

Beküldés dátuma: 2018. 04. 20.

Kapcsolódó hírek

További hírek