A Magyar Cserkészszövetségnek összesen tíz kerülete van, és ebből a harmadikhoz tartozunk mi csornaiak is - hangzott
Szár Gyula parancsnoktól. A huszonegy csapatból álló kerület rendezvényén résztvevőknek a szállást a csornai katolikus iskola biztosította. Márton atya által bemutatott lélekemelő szentmise után Bertalan testvér kalauzolta az apátságban gyülekező fiatalokat, de a helyi múzeum munkatársai is szívesen látták őket. A szabadtéri sorversenyeket a farádi általános iskola udvarán tartották meg. Szár Gyula a regionális rendezvény előnyének nevezte, hogy a különböző településről érkező cserkészek bátran ismerkedhetnek egymással. A csornai “anyacsapathoz” tartozik még a farádi és az acsalagi raj, de más községből is járnak ide diákok. A cserkészvezetők nem titkolt szándéka, hogy célzott programjaikkal nevelő hatású elfoglaltságot szervezzenek a résztvevőknek.
- A gyerekeket mi arra neveljük, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék. Ennek szellemében a becsülettel elvégzett munka központi szerephez jut - jelezte
Eőry Cecília rajparancsnok, majd így folytatta: Közmunkaprogram keretében köztéri szobrokat tettünk rendbe, árkot takarítottunk a faluban, a katolikus plébánián illetve az evangélikus parókián is végeztünk munkát. A tavaszi nagytakarítást követően a cserkészek hulladékgyűjtésbe kezdenek, majd részt vesznek a farádi virágosítási programban. A kirándulást Budapestre és Törökbálintra tervezik. A fővárosban a Terror Háza Múzeumot és a libegőt, utóbbi helyen pedig a jégkrémgyárat látogatják meg.
Szár Gyula mindezekhez hozzátette: a gazdasági válság miatt megcsappantak a támogatóik, de továbbra is számíthatnak a települési és a megyei önkormányzatra, a plébániákra, valamint a vállalkozók tárgyi hozzájárulására. Lenne helye a segítségnek, hiszen időnként pótolni kell a különböző eszközöket, a kirándulásokon használt sátrakat, a cserkésztanya is időről időre kisebb felújításra vár. A csapatparancsnok leszögezte: számukra a legfontosabb, hogy legyenek cserkészeik, ezért várják a csatlakozni szándékozó fiatalokat, a szülőktől pedig azt kéri, bízzanak nevelőmunkájukban, hisz ők is jót akarnak gyermekeiknek.
Beküldés dátuma: 2010. 06. 16.
-
16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.
-
16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.
-
A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása
Kedves Idősek és Hozzátartozók!
Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak!
Szolgáltatásaink:
- igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában
Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.
-
Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában
2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.
-
A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul
Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.
-
Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda
Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.