a közlekedőktől. A rendőr őrnagy azt ajánlja az útrakelőknek, hogy mielőtt elindulnak, tájékozódjanak a körülményekről. Ausztriában több ezer eurós bírságra számíthatnak azok a gépjárművezetők, akik november 1-je után nyári gumival autóznak. – A gumicserét Magyarországon is ajánljuk, mert hét fok alatt a nyári guminak nincs megfelelő tapadása. Amennyiben valaki hosszabb útra indul, előtte vizsgáltassa át gépjárműve műszaki állapotát. A tankban lehetőleg több üzemanyag legyen, mert ha elakad az autós, akkor is melegen tudja tartani a jármű utasterét, de ugyanilyen fontos a feltöltött mobiltelefon, melyen segítséget lehet kérni. Buthi Gyula szerint az ünnepek közeledtével olyanok is a volán mögé ülnek, akik egyébként ritkán teszik ezt; rájuk még inkább vonatkozik az óvatosság, mert a veszélyhelyzetekben lassabban reagálnak. A rendőr őrnagy a rutinos sofőröket arra kérte, hogy legyenek velük elnézőek, mert azon a néhány percen már semmi sem múlik, illetve ha mégis, akkor a türelmes vezetéssel a balesetek elkerülhetőek. A kerékpárosok és a motorosok főleg arra figyeljenek, hogy jól láthatóvá tegyék magukat a többi közlekedő számára. A láthatósági mellény a segédmotoros kerékpárosoknak is kötelező lakott területen kívül. A rendőr őrnagy hozzátette: munkatársai először csak figyelmeztetnek, de akit többször is megintenek, annak előbb-utóbb bírságot kell fizetnie.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.