Lassan iskoláskorba lép a kapuvári Sás utcai fesztivál, hiszen idén már hatodszor rendezték meg a magánkezdeményezésre indult könnyed nyári programot. A kapuvári

címlista betűrendjében ma már nem található a vizes élőhelyet kedvelő növényfajra utaló elnevezés, de sokan tudják, hogy a mostani Táncsics utca valamikor a Hanság mocsaras részéhez tartozott. Tóth István vendéglős Kapuvár azon helytörténeti adalékát elevenítette fel ötlevével, mely szerint annak idején a település szélső utcájában tartották a vásárokat.
Turbók Attila nem marketingfogásnak szánta, amikor arról beszélt, hogy legutóbb több ezren is részt vettek a szabadtéri összejövetelen, hiszen már lezajlott az esemény. Kapuvár egyik legnagyobb közösségi rendezvényének szervezője érdekességként említette: mindját az első évben olyan kuriózumban volt része a vendégeknek, hogy megtekinthették az Esterházy-huszárok felvonulását.
A vidám zenében és mozgalmas bemutatókban bővelkedő kavalkád végén a Club7 csapata gondoskodott a hajnalig tartó utcabálról. Minden jel arra mutat, hogy nemcsak a fesztiválozók lelkesek, mert Turbók Attila bejelentette: a hatodik után szeretnék megérni később a tizedik, vagy akár a tizenötödik rendezvényt is.
Beküldés dátuma: 2012. 08. 29.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Minél több élmény és csornai siker fűződjön a tekecsarnokhoz!
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
-
Zenés-táncos rendezvénnyel ért véget a nyár Csornán
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
-
Elindult a 2025/2026-os tanév a kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
-
A beledi óvodások nyáron a nap nagy részét a szabadban töltötték
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.