anyaggal dolgoznak, és érzéseiket tapintás, valamint látás útján adják
át, ellenben a zenészek a megszólaló dallamokkal hatnak környezetükre. Az intézményegység-vezető a tárlat megnyitóján megjegyezte: a munkák értékelésekor nem szabad megfeledkezni arról, hogy tizenéves fiatalokról van szó, akik éppen befejezik az általános iskolát vagy páran a középiskolát. Hosszú út és rengeteg gyakorlás vezetett idáig, hogy a nyilvánosság előtt is bemutathatják műveiket. A végzősök Funtek Barbara, Haszonics Krisztián, Kozma Máté, Szabó Csenge és Németh Piroska vizsgafeladatát szóbeli felelet egészíti ki, melyen számot adnak az évek során elsajátított ismeretekről jegyezte meg Szilágyiné Jéger Teréz. A pedagógus a folytatásban elmondta: Míg az első évben a vizsgamunkák művészettörténeti előképekből álltak, illetve azok továbbfejlesztését láthattuk a vásznakon, idén már szinte mindegyik fiatal egy-egy saját konstrukciót állított elő.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.