származó barátságokat. Molnár Sándor elárulta, hogy jóval korábban is rendeztek falunapot a településen, de jó ideje kétnaposra tervezik ezt a találkozót. 2011-ben harminckét erdélyi tette le ebből az alkalomból az állampolgársági esküt, az idei rendezvényt pedig megtoldották még huszonnégy órával. A 2012-es nyárbúcsúztató nemcsak emiatt volt az eddigi legkülönlegesebb: több, a falu szempontjából meghatározó beruházást adtak át ebben az esztendőben, amit boldogan ünnepeltek az emberek. A fiatalokat pénteken rockfesztiválra várták, de az idősebbek is találtak kedvükre való együttest a zenei kínálatból.
mert az anyag szépen engedelmeskedett a sodrófának, és a lisztes, burgonyás, élesztős keverék addig-addig nyúlt, míg lassan a deszka széléig „merészkedett”. A sóval, borssal és tejföllel ízesített, tepsibe eligazított tésztára még időben rákerültek az egyéb finomságok: hagymát, szalonnát és reszelt sajtot szórtak a tetejére. A vásárosfalusi vöröskereszt aktivistája úgy emlékszik, hogy három éve építették a kemencét, amelyben kollégáival minden rendezvény alkalmával kisütnek valami finom harapnivalót. A sütőből folyamatosan szálltak a friss illatok, amelyeknél csak az ételek látványa és íze volt ínycsiklandozóbb. A maradékkal sosem kellett megküzdeniük, mert mind egy szálig elfogyott a
langaló. A volt répcelaki sajtgyárból három nyugdíjas úr jött el a vásárosfalusi ünnepségre, hogy a széles nagyközönségnek mutassák be a helyi alapanyagokból készült termékeket. Mészáros Károly a kémiai folyamatra kimerítő magyarázatot adott, és elmesélte a savó további feldolgozását, míg trappista jellegű, ízléstől függően, különböző fűszerezésű, megszilárdult sajtot nyert ki az alvadékból.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.