Borosné Tóth Zsuzsanna intézményvezető a végzős nyolcadikasokhoz fordult: gondoljanak arra, hogy a diákévek milyen hamar tovaszállnak, de tovább

kell menni az alkotó jövőbe. Az igazgató szerint az elmúlt hónapok az elsősök számára voltak a legizgalmasabbak, mert megtanultak írni és olvasni. A nyolcadikasok a továbbtanulás miatt aggódhattak, de szerencsére mind a huszonnyolcan felvételt nyertek: a többség az első helyen megjelölt iskolába, s csupán két végzős diáknak kell a második, illetve harmadikként kiválasztott intézménybe járnia ősztől. Az arány a következő: a beledi fiatalok 21 százaléka gimnáziumban, 50 százaléka szakközép-, illetve 29 százaléka szakiskolában folytatja tanulmányait. A tanulók többsége becsületesen helytállt a tanév során, ezért kézhez kapta jó bizonyítványát: 18 kitűnő és 22 jeles eredmény született.
Borosné Tóth Zsuzsanna ünnepi köszöntőjében megjegyezte: az iskola jövőre is számít a magánszemélyek és szervezetek, valamint vállalkozások támogatására.
Beküldés dátuma: 2011. 06. 29.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
Felhőtlen kikapcsolódás, játszva tanulás a beledi táborban
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.