Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

Változnak a vetésváltás és a tájképi elemek szabályai

Jövőre leszünk 20 évesek! – mondta Családi János a Rábaközi Zöldség-Gyümölcs Nap megnyitó ünnepségén. Feldman Zsolt „Merre tovább magyar mezőgazdaság?” című előadásában többek közt a 2023-2027 közötti közös agrárpolitikai célkitűzéseket és a szántóföld vetésváltás legújabb szabályait ismertette. Az államtitkár arra figyelmeztetett, hogy mindenkinek be kell építenie a gazdálkodásába, és már az új szabályok mentén kell terveznie az őszt.

Rábaközi zöldség-gyümölcs napot tartottak a Hanság-Fertőmenti Szövetkezet csornai telephelyén a Virágzó Vidékért Egyesület rendezésében.
Csorna város nevében Szabó Dávid, a helyi önkormányzat Fidesz-KDNP frakcióvezetője köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy egyre fontosabb az agráriumra vonatkozó naprakész információ, mivel hazánkra is kihat a szomszédságban dúló háború, valamint a súlyos aszályhelyzet. Az említett okok miatt is fontos, hogy kiemelt támogatást kapjon a zöldség-gyümölcs ágazat a mezőgazdaságon belül – tette hozzá.
19. alkalommal rendezték meg a zöldség-gyümölcs napot, melynek sok éven keresztül Bősárkány adott otthont, három esztendeje viszont Csornán tartják meg a szakmai találkozót. – Azért vagyunk, hogy próbáljuk megoldani az előttünk álló feladatokat – utalt Családi János, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei kertészeti osztályának vezetője a gazdasági környezet és az időjárás okozta kihívásokra.

Aszálykezelés, a meglévő beruházások segítése és felkészülés a 2023-tól induló változásokra – így összegezte Feldman Zsolt mondanivalójának lényegét. Hogy mi lesz a mezőgazdaságban, nem ezekben a hetekben és hónapokban a legkönnyebb megmondani, de az államtitkár megosztott néhány információt a jelenlévőkkel.
A tavaly és idén megítélt pályázatokat 1400 milliárd forint értékben támogatta a Kormány. Jelen pillanatban az a cél, hogy az odaítélt projekteket minél többen megvalósítsák. A beruházók sincsenek könnyű helyzetben, mert nemcsak az építőipari alapanyagárak emelkedtek, hanem ennél jóval alacsonyabb energiaköltségekkel kalkuláltak az üzleti tervekben. Az idei év egyik alapfeladata, hogy finanszírozói és beruházói oldalról is megvalósuljon minél több projekt.
A súlyos aszályhelyzet miatt gazdálkodók számára önkéntes hitelmoratóriumot indítanak 2023. december 31-éig. A mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint ez főleg az állattartóknál lehet érdekes, mert előfordulhat, hogy a terméskiesés miatt választani kell a hitel- és a takarmányfizetési kötelezettség között. Bevétel szinte alig lesz, de a háború és a szankciók miatt viszont növekszik a kiadási oldal. Az államtitkár mondott néhány példát: a kukoricatermés a korábbi évek fele-harmada ha lesz csak, a napraforgónál meg majd kiderül. Térségünkben talán valamivel jobb a helyzet, de az Alföldön sok helyen egyáltalán nem marad szálas takarmány az állatoknak.

Merre tovább magyar mezőgazdaság?

2023-ban a gazdálkodás alapját a közös agrárpolitikai támogatás rendszere fogja meghatározni. Miért fontos mindez 2022 augusztusában? Mert a változásokra fel kell készülni. Az alaptámogatás és a zöldítési támogatás lényegében egybe fog olvadni. Ezenkívül elindul egy olyan agrárökológiai program, mely a területalapú támogatások szervez részévé fog válni.
– Javaslom, hogy alaposan olvassák el és gondolják végig, hiszen a vetésforgóra vonatkozó szabályok is megváltoznak a 2022/2023-as gazdálkodási évben – tette hozzá az államtitkár. Az Európai Bizottság alapfelállása szerint minden egyes parcellán és évben más-más növényi kultúrát kellene elvetni. Ehhez képest rugalmasabb lett a szabályzás: minden egyes gazdálkodónak, üzemnek a telepeinek egyharmadán kell megváltoztatnia évente a megművelést.
Az ukrán–orosz háború, valamint az abból következő globális élelmiszer-ellátási gondok miatt már az idén lesz változás a szántóföldi növénytermesztésben, mely a parlagnak gondolt területek művelésbe vonásával lesz kapcsolatos, ezenkívül a zöldítési szabályok alóli mentesülést is fog jelenteni.
A következő évtől szintén megváltoznak a nem termő területek kijelölésére vonatkozó szabályok.
– Mindemellett azzal kell számolni, hogy folytatódni fog a termeléshez kötött támogatások rendszere. Csökkenni fog az extenzív ültetvényekre adott támogatás – hangsúlyozta Feldman Zsolt, majd hozzátette: zöldebb előírásokhoz kell alkalmazkodni a jövőben.

Beküldés dátuma: 2022. 08. 11.

Kapcsolódó hírek

További hírek