Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Vadászati közéleti, vezetői munkásságát ismerték el

Sümeghy Péter mielőtt 2003 októberében a Beledi Nimród Vadásztársaság élére került, több pozícióban bizonyíthatta tehetségét, és lassan harminc esztendeje tagja az egyesületnek. A Beledtől keletre húzódó közel 7000 hektáros terület középpontjában Páli található. Mivel a működési körzet több községet érint, élénk párbeszédet folytatnak az önkormányzatokkal. Sümeghy Péter Mihályi alpolgármesteri teendőit is ellátja, így a helyhatósági munkába szintén van némi belelátása, és az ennek kapcsán megszerzett kapcsolati tőkéjét az egyesület javára fordíthatja. Az összetartó, közös célért küzdeni tudó társaság jó kapcsolatot ápol ezenkívül a mező- és erdőgazdasággal foglalkozó szakemberekkel. Náluk nem egyszemélyes irányítás a jellemző, mert az intézőbizottságon belül mindenkinek megvan a maga feladata, s mire a közgyűlés elé kerülnek az egyes témák, már egyszer megtárgyalták.
A beledi egyesület elnökének munkáját nemrég országos kitüntetéssel honorálták: a magyar vadgazdálkodás és vadászat támogatásáért, nemzetközi kapcsolataink kiépítéséhez, jó hírnevünk megőrzéséhez nyújtott önzetlen tevékenységéért megkapta a Ma-gyar Vadászatért Érdemérmet, amiről az érintett így nyilatkozott: Boldogságot jelent számára, hogy mások is felfigyeltek a közösségben végzett tevékenységére. A díj arra ösztönzi, hogy az eddigiekhez hasonló  eltökéltséggel haladjon  kitűzött céljai felé, továbbá szeretné, ha kollégái elégedetten térnének haza a vadászatokról, ami nem azt jelentené, hogy rögton veszik a kalapjukat, hanem megbeszélnék a tapasztaltakat.
Beküldés dátuma: 2012. 10. 03.

Kapcsolódó hírek

További hírek