Beled Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a játszóterek és közösségi terek felújítására. A sikeres pályázatnak köszönhetően 5 millió forintot nyert a település.
– A meghirdetett tenderekre három ajánlat érkezett és nagy örömünkre a Beledi Játszótérliget Kft. is pályázott, ráadásul a legkedvezőbb ajánlatot tette: 5 millió 400 ezer forintért vállalja a munkát. Az önkormányzat közel félmillió forinttal fogja kiegészíteni a pályázati összeget. A beruházás várhatóan július 6-i határidővel elkészül, így a tervezett Glóbusz-napunkra átadhatjuk a játszóteret az utca lakóinak és a gyerekek nagy örömére – mondta Zsiray Dénes.
A játszóeszközöket háromtól tizenkét éves korú gyermekek használhatják: ugrálóvár, két- háromféle hinta és homokozó várja majd a kisebbeket.
A jelenlegi játszótér közel huszonöt éve épült nagy társadalmi összefogással, két utca lakóinak és a helyi üzemek segítségével, de ennyi idő alatt elhasználódtak a szabadtéri játékok. – Negyedszázada még szó sem volt az uniós csatlakozásról, legfeljebb csak készültünk belépni az Unióba. Ma már a játékok biztonsága is uniós feltételekhez kötött és a most elkészülő eszközök megfelelnek a szabványoknak – tette hozzá az önkormányzati képviselő, aki azt is elmondta, hogy július 16-án, szombaton tartják a Glóbusz-napot.
A Glóbusz-napon adják át az EU-s szabványoknak megfelelő játszóteret
A rendezvények délután kezdődnek: a megszokott sportprogramok, gyermekjátékok és -foglalkozások. Nem maradhat el sokak kedvence, a veteránjármű találkozó sem, melyre szeretettel várják a belediek és a környékbeli települések lakosságát. A veteránjárművek tulajdonosai nagyon várják a beledi rendezvényt és távolabbi helyekről is eljönnek a Rábaközbe. Soprontól Mosonmagyaróvárig, Szombathelyig sokan érdeklődnek és a szervezők már csak abban bíznak, hogy az időjárás is a kegyeibe fogadja a résztvevőket.
Mivel szabadtéri rendezvény, a korábbi évekkel azonos helyszínen és körülmények közt tartják meg a járművek felvonulását. A segítők és a programszervezők mindent megtesznek hogy idén is hasonlóan jól sikerült rendezvényről számolhassanak be.

Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.